Cadmus fordítás Cadmus

Szaúd-Arábia aggodalmát fejezte ki a nagyobb fokú urándúsítással kapcsolatban

Szaúd-Arábia aggodalmát fejezte ki szerdán azzal kapcsolatban, hogy Irán 60 százalékos urándúsításba kezd, egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy ilyen lépés nem tekinthető egy békés nukleáris program részének.

Nyilatkozatában a szaúdi külügyminisztérium felszólította Iránt, hogy kerülje a feszültség fokozását, és vegyen részt komolyan a nukleáris programjáról szóló tárgyalásokon a nagyhatalmakkal. A tárca ezenkívül felszólította a nemzetközi közösséget is, hogy törekedjen egy tartósabb, szigorúbb megállapodás elérésére.

A közlemény szerint egy esetleges egyezménynek figyelembe kell vennie a térség országainak “mély aggodalmát Iránnak a feszültség fokozására irányuló lépései miatt, amelyekkel destabilizálni akarja a regionális biztonságot és stabilitást”, a tárca szerint erre szolgál az iráni nukleáris program is.

Irán kedden bejelentette, hogy belevág a minden eddiginél magasabb fokú, 60 százalékos urándúsításba válaszul a natanzi nukleáris létesítménye ellen elkövetett hétvégi támadásra, továbbá ezer az eddigieknél korszerűbb centrifugát helyez üzembe. Haszan Róháni iráni elnök szerdán azt mondta, hogy Irán ettől függetlenül továbbra is részt vesz a 2015-ös iráni atomalku felújításáról szóló tárgyalásokon, amelyeket a nagyhatalmakkal folytatnak Bécsben.

Bécsben a múlt kedden kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért.

Az atomalkut Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta be a megállapodásban foglalt kötelezettségeit. Trump egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Irán ellen. Irán ezt követően fokozatosan elkezdte felmondani a megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

Irán kitart amellett, hogy nukleáris programja békés célú. Szaúd-Arábia és Irán riválisok, és szemben álló feleket támogatnak térségbeli fegyveres konfliktusokban, például Jemenben.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑