Cadmus fordítás Cadmus

Szijjártó: a magyar-kazah együttműködésnek kiváló platformja a Nemzetközi Türk Akadémia

A magyar-kazah együttműködésnek nagyon komoly talapzata van, ennek kiváló platformját nyújtja a Nemzetközi Türk Akadémia – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nur-Szultanban az akadémia rendezvényén.

Szijjártó Péter a Nemzetközi Türk Akadémia arany medálja kitüntetést is átvehette.

A miniszter kiemelte, hogy a mély és bizalmi kapcsolat, illetve a kölcsönös megértés okait a kulturális identitáshoz való ragaszkodásban kell keresni. Ezzel összefüggésben felidézte, hogy a magyarokra úgy tekintenek, mint Attila kései leszármazottaira. Hozzátette, hogy a hun-türk eredetnek nagyon komoly irodalma van.

Felidézte, hogy a Nemzetközi Türk Akadémia három éve fogadta be a magyarokat soraiba. Mint mondta, ez idő alatt Magyaroroszág nagyon sok munkát fektetett abba, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a Türk Tanács országaival. Hangsúlyozta, hogy ma már minden türk tanácsi tagországgal stratégiai partnerségi szinten vannak a kapcsolatok. Magyarország mindenhol nyitott képviseletet, és a Türk Tanács is megnyitotta képviseletét Budapesten.

A miniszter közölte azt is, hogy a kapcsolatok továbbfejlesztését szeretnék elérni, és ennek érdekében Magyarország támogatja a Türk Beruházási Alap és egy Beruházási Bank létrehozását.

Megjegyezte, hogy az együttműködés akkor lehetséges, ha annak az emberek közötti nagyon stabil kapcsolatok adják az alapját. Rávilágított: ennek kiváló jele az a tény, hogy 4938 fiatal jelentkezett a Türk Tanács tagállamaiból az idén magyarországi ösztöndíjra. Hozzátette, hogy ez hatszoros túljelentkezés.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Türk Tanács tagországaival fenntartott jó kapcsolat kiválóan segíti a magyar keleti nyitás politikáját, amely igazi gazdasági és politikai sikertörténet volt az elmúlt tíz esztendőben.

Azzal folytatta, hogy minket sokszor hívnak a legnyugatibb keletieknek és a legkeletibb nyugatiaknak, ami lehet, hogy régen sértés volt, de ma már dicséret. Kiemelte, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteletre helyezi a keleti világgal folytatott együttműködést. Leszögezte, hogy nem a kioktatás szándékával építjük ezeket a kapcsolatokat, nem fogalmazunk meg elvárásokat egymás belső ügyeivel kapcsolatban.

Mint mondta, több mint szimbolikus tény, hogy Magyarország az EU egyetlen tagállama, amely keleti és nyugati vakcinákat is felhasznál ahhoz, hogy megmentse saját állampolgárai életét és egészségét a világjárványban.

Szijjártó Péter egyben köszönetét fejezte ki a Nemzetközi Türk Akadémiának a türk örökség eredményes ápolásáért, a magyar ösztöndíjasok meghívásáért és azért, s hogy befogadta a Mándoky Kongur István turkológus és nyelvész hagyatékának részét képező szakmai könyvtárat.

Szijjártó Péter a nap folyamán díszprofesszori címet is kapott a legjelentősebb kazahsztáni egyetemen, a nur-szultani Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen, egyúttal magyar nyelvi kabinetet nyitottak meg az oktatási intézményben, ahol szeptemberben indul el a magyartanítás.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑