Cadmus fordítás Cadmus

Szijjártó: Zéró tolerancia a migrációval szemben

2019. 02. 05.

A bevándorláspárti politikusok ámokfutása folytatódik, mindig, minden ­uniós dokumentumban hivatkozni akarnak az ENSZ globális migrációs csomagjára, annak ellenére, hogy kilenc ­uniós tagállam azt nem szavazta meg – mondta vasárnap Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy a német DPA hírügynökségre hivatkozva több magyar hírportál is arról írt: egy német diplomata szerint az EU Magyarország „diplomáciai ámokfutásának eszközévé vált”, miután Budapest nem volt hajlandó megszavazni a közös uniós álláspontot a bevándorlás kérdéséről az Arab Ligával tartandó mai tárgyalásra. A neve elhallgatását kérő tisztviselő azt mondta, a magyar kormány ideológiai okokból elutasította a kompromisszumos javaslatokat, és ezzel elszigetelte magát az EU-s államok körében.

Az MTI tájékoztatása szerint az ­uniós tagállamok és az Arab Liga országainak külügyminiszterei ma készítenék elő a február 24–25-én az egyiptomi Sarm es-Sejkben tartandó csúcstalálkozót. A hivatalos tájékoztatás szerint a tanácskozás középpontjában egyebek mellett a migrációval, a terrorizmussal, az emberi jogok helyzetével és az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások állnak, az uniós tagországok pedig abban is bíznak, hogy előre tudnak lépni a Földközi-tengeren keresztül Euró­pába áramló illegális migráció kezelésében is.

Szijjártó Péter azonban korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a csúcsot előkészítő hétfői miniszteri találkozó nyilatkozatának migrációs fejezetében hivatkozási alapként szerepel az ENSZ globális migrációs csomagja, amelyet az uniós tagországok egyharmada – Magyarország mellett másik nyolc ország – nem szavazott meg. Mint azt a tárcavezető hangsúlyozta, a magyar kormány soha nem fogja elfogadni az ENSZ migrációs csomagját, amely meg akarja szervezni a bevándorlást.

„Mi azonban zéró ­toleranciát hirdetünk a migrációval szemben. A migrációs csomagot nem szavaztuk meg, és semmilyen olyan dokumentumot nem támogatunk sem az Európai Unióban, sem az ENSZ-ben, amelyben hivatkoznak rá.” A kritikákra rea­gálva a miniszter hozzátette: „A magyar diplomácia elszigetelődése a bevándorláspártiak régi vágyálma. Továbbra is mindenki szövetségesünk, aki nemet mond a bevándorlásra. A májusi európai parlamenti választás tétje, hogy mi legyünk többségben.”

Magyar Idők

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑