Cadmus fordítás Cadmus

Szudán elismerte, hogy kapcsolatot tart fenn Izraellel

2020. 08. 19.

A szudáni külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy kapcsolatot tart fenn Izraellel.

A beismerést azután tették, hogy az Egyesült Arab Emírségek a múlt héten bejelentette, az Egyesült Államok közvetítésével tető alá hoztak egy megállapodást, amellyel lényegében normalizálják a kétoldalú viszonyt.

Az Öböl-állam mindössze a harmadik arab ország, amely teljes értékű diplomáciai viszonyt létesít Izraellel a zsidó állam 72 évvel ezelőtti megalapítása óta.

A szudáni külügyi szóvivő bátornak nevezte az Egyesült Arab Emírségek döntését. Szavai szerint a megállapodás lehetővé teszi, hogy tartós béke legyen a térségben.

“Nem tagadom, hogy Szudán és Izrael kapcsolatot tart egymással”

– mondta az illetékes a Reuters tudósítójának telefonon adott interjúban.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Twitter-üzenetben üdvözölte a szudáni nyilatkozatot.

“A békemegállapodás (az Egyesült Arab Emírségekkel) előnyös Izrael, Szudán és az egész térség számára” – írta.

Az Egyesült Arab Emírségek és Izrael között létrejött megállapodás megfigyelők szerint teljesen átrendezheti a politikai helyzetet a Közel-Keleten, a palesztinkérdéstől kezdve az Iránnal fennálló viszonyig.

Izraeli tisztségviselők februárban beszámoltak arról, hogy Netanjahu és Abdelfattáh el-Burhan, a Szudánt átmenetileg irányító katonai tanács vezetőjének ugandai találkozóján megállapodás született arról, hogy megkezdik a kapcsolatok normalizálását.

Burhan elismerte, hogy találkozott Netanjahuval, de visszafogottan nyilatkozott az Izraellel való viszony gyors normalizálását illetően. Kiemelte, hogy Szudán álláspontja változatlan a palesztinok ügyében.

A Szudánt évtizedeken át vaskézzel irányító Omar el-Besir 2019-es bukásáig Kartúm az Izraellel szemben az egyik leginkább keményvonalas álláspontot képviselte az egész muszlim világban.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑