Cadmus fordítás Cadmus

Többen életüket vesztették Szomáliában egy robbantásos merényletben

2020. 12. 19.

Legalább tizenkét ember vesztette életét pénteken egy öngyilkos merényletben a szomáliai Galkayo városában – közölte a helyi rendőrség.

Sajtóértesülések szerint a halottak között három magas rangú katonatiszt is van. A robbantásban számos ember megsebesült.

A pokolgépes merénylet egy stadion bejáratánál történt, ahol nagyobb tömeg várta Mohamed Huszein Roble miniszterelnök érkezését.

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab szunnita terrorszervezet jelentkezett. A szélsőségesek állítása szerint a célpont maga a kormányfő volt, és a támadás húsz ember életét követelte.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, valamint megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, s radikális értelmezésen alapuló saríát (iszlám jogrendet) vezessen be Szomáliában.

A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai és civil célpontok ellen.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑