2018. 10. 14.

Trump fogadta Brunsont



Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban fogadta a Törökországban előző nap szabadon bocsátott amerikai lelkipásztort, Andrew Brunsont, akit kémkedéssel és terrorszervezetekkel való kapcsolattartással vádoltak. „Az egész világ az Ön rajongója” – mondta Brunsonnak az amerikai elnök az Ovális Irodában.

A lelkipásztor fogadásán jelen volt Mike Pompeo külügyminiszter, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, továbbá kongresszusi politikusok és vallási vezetők. Donald Trump ismét köszönetet mondott Recep Tayyip Erdogan török államfőnek Brunson szabadon bocsátásáért. „Hosszan és keményen tárgyaltunk” a szabadon bocsátás érdekében – szögezte le.

Erdogan korábban szintén Twitter-bejegyzésben reagált, hangsúlyozva, hogy az ítéletet a török igazságszolgáltatás önállóan hozta meg. „Tisztelt elnök úr! Miként arra mindig rámutattam, a török igazságszolgáltatás önállóan hozta meg döntését” – írta. „Remélem, hogy az Egyesült Államok és Törökország folytatni fogják együttműködésüket szövetségesekként, és harcukat a terrorista csoportok ellen” – tette hozzá.

A nyugat-törökországi Izmir egyik bírósága pénteken helyezte szabadlábra Brunsont. Az ítélőszék ugyan 3 év 1 hónap 15 nap börtönnel sújtotta a lelkészt, Brunsonnak a török jog értelmében mégsem kell letöltenie a büntetést, mert már majdnem 2 éve tartották fogva. Mivel a bíróság feloldotta a július vége óta házi őrizetben ülő tiszteletesre eddig érvényben lévő bírói felügyeletet és utazási tilalmat is, Brunson elhagyhatta Törökországot.

MTI nyomán

, , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com