Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Váratlanul Ukrajnába látogatott Mike Pence volt amerikai alelnök

2023. 06. 29.

Előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben Mike Pence volt amerikai alelnök csütörtökön, fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is – ezt maga Pence közölte az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.

A korábbi alelnök is versenybe száll azért, hogy a republikánus párt jelöltjeként elindulhasson a jövő évi amerikai elnökválasztáson. Június elején indította el az elnökjelöltségért folytatott kampányát, és az ukrán fővárosban adott interjúban kiemelte: kijevi látogatása “megacélozta eltökéltségét, hogy hozzájáruljon a határozott amerikai támogatás sürgetéséhez ukrajnai barátaink és szövetségeseink részére”.

“A szabadság győzelemre áll Ukrajnában, és most még inkább, mint valaha, bíznunk kell a bátor harcosokban Ukrajnában, akik kiállnak a szabadságért, és ellenállnak az orosz agressziónak” – hangoztatta Pence.

A CNN hírtelevízió jelentése szerint a volt alelnök látogatást tett a Kijev melletti Bucsában, Irpinyben és Moscsunban is, hogy személyesen lássa az orosz tüzérségi támadások nyomait.

“Meggyőződésem, hogy eljön a nap, amikor Ukrajna szuverenitását helyreállítják” – mondta Pence, hozzátéve, hogy “a szabad világ nem fogja eltűrni” Oroszország behatolását.

Pence az első a republikánus párti elnökjelöltségért induló politikusok között, aki találkozott Zelenszkijjel a kampány során.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑