2017. 03. 17.
Erdogan olyan rendszert akar, amely még a török világban is szokatlan
2017. 03. 17.
Az Európai Unió elvárja Törökországtól, hogy teljesítse a kölcsönös bizalmon alapuló, migrációs megállapodásban vállalt kötelességeit – mondta az Európai Bizottság szóvivője. A török külügyminiszter ugyanis nemrég bejelentette: Ankara részben felfüggesztette az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültügyi megállapodást. Áprilisban népszavazás lesz Törökországban: a tét óriási.
Az intézkedés értelmében Törökország jelenleg nem vesz vissza illegálisan az országba lépő menedékkérőket Görögországból. A külügyminiszter azzal vádolta az uniót, hogy a török állampolgároknak ígért vízumliberalizációt nem valósítja meg. Az EU viszont azt mondja, Törökország egyelőre nem teljesítette az egyezményben foglalt valamennyi feltételt.
Az atatürki állam a tét
Április 16-án Törökországban népszavazás lesz; a tét óriási, hiszen a kérdés az, hogy felszámolják-e az atatürki állam maradványait – magyarázta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Ütköző című műsorában. Hozzátette: 1923 óta van török miniszterelnök, kérdés, megszüntetik-e ezt a rendszert, és az államfő lesz-e egyben a kormányfő.
Jelenleg felértékelődött a Nyugat-Európában élő 5 millió török, melyből 3 millió Németországban él, a maradék döntő része Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában; fontos szempont továbbá, hogy Németországban nem engedélyeztek egy török rendezvényt, mondván, nincs tűzoltókészülék, Hollandiában nem engedték leszállni a külügyminisztert, a családügyi miniszter kocsiját visszafordították néhány méterre a konzulátustól – sorolta a szakértő, és megjegyezte: a lépések, melyeket Európa joggal tesz, azok mind erősíteni fogják Erdogant a török politikában, hiszen emberek százezreit ki tudja vinni az utcára.
Arról is beszélt, hogy ha megnyitják a határokat a migránsok előtt, Európának védekeznie kell. ”Európát meg kell védeni, a kérdés az, hogy hol és kivel” – mondta Nógrádi György.
Fékek és ellensúlyok nélküli rendszer
Hóvári János Törökország-szakértő, volt ankarai nagykövet szerint Erdogan olyan elnöki irányítási rendszert akar létrehozni, mely az európai és a török világban is szokatlan. Bár sokan az amerikai rendszerhez hasonlítják terveit, ám az egy olyan demokrácia, melyben megvannak a fékek és az ellensúlyok, Törökországban viszont nem – húzta alá.
A törökök fenyegetőznek: ez összefügg a népszavazási kampánnyal, mivel Erdogan táborának tetszik, hogy meg merte mondani a véleményét és kemény hangot mert megütni – fogalmazott Hóvári, hozzáfűzve, hogy sok török úgy véli, hogy az európaiak az orruknál fogva próbálják vezetni őket, ez pedig a kohéziót erősíti Erdogan táborában – magyarázta a szakértő.
Orientalista.hu – (Hirado.hu Kossuth Rádió)