Haditudósítás

2018. 12. 15.

Hadi helyzet Szíriában – Az Orosz Fegyveres Erők zárlat alá vonják az Al-Tanfban lévő amerikai bázist

A Szíriai Orosz Haderőcsoportosítás számos katonai állást létesített az USA által megszállt Al-Tanf határállomás övezetében, jelentették szíriai kormánypárti médiaforrások december 12-én.

A helyzetet ismerő egyik forrás közölte a South Front internetes katonapolitikai honlap szerkesztőségével, hogy az oroszok számos légvédelmi rakétakomplexumot és más hadfelszereléseket telepítettek az állásaikba. A jelentések szerint még több fegyverzet, közöttük nehéz rakétasorozatvető berendezések fognak érkezni a következő néhány napon.

A szaúdi pénzből működő londoni “Ashrak Al-Awsat” nevű sajtótermék még azt állította, hogy Oroszország egy SZ-300 légvédelmi komplexumot fog telepíteni Deir Ezzor tartományba. Habár ehhez hasonló pletykákat a szaúdi médiafelület gyakran terjeszt és igen tevékeny abban, hogy fokozza a feszültséget a szíriai-iráni-orosz szövetség és az USA-Izrael vezette tömb között, valamint éket akar verni Oroszország és Irán közé.

December elején az USA vezette koalíció M142 “Nagy Mozgékonyságú Rakétatüzérségi Rendszereket” (HIMARS) használt fel, hogy rakétákat lőjön ki a Szíriai Arab Hadsereg Al-Ghurab hegyen lévő állásai ellen a kelet-homszi Al-Szukhanah városkörzetében. A tüzérségi támadásban nem volt személyi veszteség, azonban az agresszió hozzájárult, hogy a feszültség tovább fokozódjon a szuverén Szíriai Arab Köztársaság idegen megszállás alá került itteni részében.

December 13-án este az USA támogatta “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) újabb erőfeszítést tettek rá, hogy elfoglalják Hadzsint az ISIS nevű terrorszervezet fegyvereseitől. Az SDF-hez kötődő források szerint a kurd többségű milíciák mostanára uralmuk alá hajtották a város központját és összecsaptak a vahhabita fegyveresekkel a település déli részén. Néhány forrás feltételezte, hogy Hadzsin egésze teljesen az SDF milíciái és az amerikai tanácsadóik ellenőrzése alá került. Habár erre még várni kell.

A török támogatású dzsihádista csoportok koalíciójának egyik szóvivője Juszef Hamud “őrnagy” szerint, amit “Szíriai Nemzeti Hadseregnek” hívnak, a török támogatást élvező fegyveresek közül legalább 15 ezer fő fog részt venni a szíriai kurd milíciák, a YPG elleni török hadműveletben Észak-Szíria területén.

A nyilatkozatot azt követően tették közzé, amikor a megszálló Török Fegyveres Erők néhány tucat páncélozott járművet küldtek a szíriai Aleppo tartománnyal határos török területekre. Eközben egy török katona meghalt, amikor a szíriai kurd YPG milicistái támadást indítottak a megszálló erők ellen Tal Rifaat közelében, Aleppo tartomány északi részén. A Török Hadsereg a YPG és a Szíriai Arab Hadsereg (!) állásai elleni erőteljes tüzérségi csapások sorozatával válaszolt a település közelében.

Meg kell jegyeznünk, hogy 2018 elején a szíriai kurd YPG számos tagja menekült el az Afrin járás elleni török agresszió elől a Szíriai Arab Hadsereg által Aleppo várostól északra visszafoglalt területekre. Helyi források szerint a YPG számos tagja személyes pajzsként kívánja felhasználni a Szíriai Arab Hadsereg állásait a török agresszió ellen. Ha az elképzelésük sikeres lesz, akkor a Szíriai Arab Hadsereg és a megszálló Török Hadsereg közötti további összecsapásokra számíthatunk.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, Forrás: SouthFront.org

 

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑