Közel-Kelet

2021. 02. 28.

Irán elítéli a Szíria ellen elkövetett újabb amerikai agressziót

Az amerikai légierő csütörtökön ismét légitámadást hajtott végre szíriai területen. Hét darab rakétát lőttek ki, melyek célpontjai a szerintük Irán által támogatott milíciák voltak. Ez elmondásuk szerint válaszcsapás volt a néhány napja az amerikai csapatok ellen elkövetett támadásra Irakban.

Azonban ezúttal is mint máskor, most is azokat a Szíriában harcoló iraki egységeket támadták, akik sikeresen küzdenek az Egyesült Államok által létrehozott Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Saeed Khatibzadeh ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Irán elítéli a legújabb amerikai légi agressziót Szíria ellen. Szerinte ez a támadás csupán az ún. ,,Izrael állam,, által megkezdett agresszió folytatása. Ráadásul az Egyesült Államok több illegális bázissal is rendelkezik szíriai területeken, ahol terrorista csoportokat képez ki.

Khatibzadeh szerint a csütörtöki amerikai támadás súlyosan sérti Szíria szuverenitását és meg több konfliktushoz vezet majd.

Az amerikaiak szerint az iraki népi mozgósítású erőkhöz tartozó Kataib Hezbollah követte el a bázisuk elleni támadást. Éppen ezért őket támadták a szíriai-iraki határ közelében, szíriai területen. Azt azonban teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a február 15-én Erbilben, az amerikai bázis ellen elkövetett támadást magára vállalata egy eddig ismeretlen ,,Saraya Awliya Al-Dam,, nevű fegyveres csoport.

Az amerikai légi agressziót pénteken Sergei Lavrov orosz külügyminiszter is elítélte és azt is megjegyezte, hogy az amerikai csapatok teljesen illegálisan vannak jelen Szíriában, melyhez se az ENSZ Biztonsági Tanácsa se a Szíriai Arab Köztársaság kormánya nem járult hozzá.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Sputnik News)

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑