2022. 10. 17.
Iráni külügy: Teherán nem küldött drónokat Moszkvának
2022. 10. 17.
Cáfolta hétfőn az iráni külügyi szóvivő, hogy a teheráni vezetés harci drónokat küldött Oroszországnak, az ilyen állítások mögött szerinte politikai megfontolások állnak.
“Nem adtunk fegyvereket egyik háborúzó félnek sem – szögezte le sajtótájékoztatóján Nasszer Kanaáni. Kiemelte, hogy Teherán már korábban is fegyverszünetet sürgetett és a konfliktus politikai rendezését szorgalmazta, és álláspontja azóta sem változott.
Az ukrán légierő szerint többször azt közölte, hogy az orosz erők iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú iráni önmegsemmisítő drónokat vetnek be támadásaik során.
Irán cáfolja, hogy fegyver szállítana Oroszországnak
Teherán tcáfolja, hogy fegyver szállítana Oroszországnak, és bírálja az Európai Uniót az iráni tüntetésekkel kapcsolatos álláspontja miatt.
“A zavargásoknak, gyújtogatásoknak és terrorcselekményeknek semmi közük a békés tüntetésekhez” – hangsúlyozta Hoszein Amirabdollahián abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Josep Borrellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott.
A teheráni külügyminisztérium honlapján szombaton közzétett összefoglaló szerint az iráni diplomácia vezetője legitimnek nevezte a biztonsági erők fellépését a tiltakozókkal szemben.
Az Európai Unió nem használhatja nyomásgyakorlásra ezeket az incidenseket – figyelmeztetett a tárcavezető.
Médiaértesülések szerint Brüsszel hétfőn arra készül, hogy a megmozdulások vérbe fojtása miatt szankciókat vet ki Iránra. Teherán arányos választ ígért a lépésre. A diplomáciai kapcsolatok megszakítása és az uniós nagykövet kiutasítása is szóba került. Elemzők szerint ez egyúttal a 2015-ös atomalku végét jelentené, pedig az elmúlt években a felélesztésén fáradoztak a nagyhatalmak.
Az iráni külügyminiszter egyúttal tagadta, hogy az Iszlám Köztársaság fegyvert szállítana Oroszországnak, és ezáltal aktív szereplője volna az ukrajnai háborúnak. Amirabdollahián aláhúzta: Teherán és Moszkva között katonai együttműködés van, de ez nem terjed ki a fegyverszállításra. Irán a háború és a szenvedés végét akarja – mondta.
MTI