Cadmus fordítás Cadmus
Afganisztán

2021. 09. 07.

Megalakult a tálibok átmeneti kormánya

Megalakult az Afganisztánban hatalomra került tálibok átmeneti kormánya Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök vezetésével – jelentette be kedden Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője, aki szintén kapott kormányzati megbízást az új kabinetben.

A kormányfő első helyettesének tisztségét Abdul Gáni Baradar molla, a tálibok politikai bizottságának vezetője veszi át, míg a második helyettes posztjára Abdul Szalam Hanafi került.

Amír Hán Muttaki lesz az új afgán kormány külügyminisztere, Sír Mohammad Abbász Sztanikzai pedig a helyettese.

A védelmi tárca élére Mahammad Jakub molla, a tálibok elhunyt társalapítója, Omár molla fia került. Sziradzsuddin Hakkáni pedig a belügyminiszteri posztot kapta. Ő vezeti a terrorszervezetként nyilvántartott Hakkáni-hálózat nevű csoportot, amely a tálibok pénzügyeit és katonai eszközeit igazgatja, és diverzánsakciókat hajtott végre nemcsak Afganisztánban, hanem Pakisztánban is.

Zabihullah Mudzsáhid, a tálib radikálisok eddigi szóvivője a kulturális és tájékoztatási tárcát kapta.

Törökország nem siet az afgán kormány elismerésével

Törökországnak “nem szabad sietnie” Afganisztánban a kormány elismerésével, mert a kormánynak társadalmilag átfogónak kell lennie, és nem csak az országot ellenőrző tálibokból kell állnia – közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden az NTV török hírtelevízió élő adásában.

Cavusoglu az interjúban arra hívta fel a nemzetközi közösség figyelmét, hogy szintén ne siessen a lépéssel, hanem viselkedjen kiegyensúlyozottan.

“Az nem lehet, hogy csak tálibok vannak a kormányban, más etnikai csoportok pedig nem képviseltetik magukat” – hangsúlyozta a török diplomácia vezetője, majd hozzátette, hogy nőknek is helyett kell adni a vezetésben.
Így lehet megakadályozni, hogy a dél-ázsiai ország később válsághelyzet esetén polgárháborúba sodródjon – mutatott rá a tárcavezető, aki reményét fejezte ki, hogy a tálibok és pandzsír-völgyi ellenállók közötti összecsapások nem fajulnak polgárháborúvá.

Cavusoglu leszögezte, hogy Ankara a táliboknak is értésére adta mindezen meglátásait. A miniszter a beszélgetésben arra is kitért, hogy a kabuli repülőtér biztonságának szavatolásával kapcsolatban Katarral és az Egyesült Államokkal folytatnak egyeztetéseket.

Kifejtette: a létesítményt kívülről biztosíthatják a tálibok, de belül vagy olyan biztonsági cégnek, vagy egy-két olyan államnak kell ezt megtennie, amely a nemzetközi közösség bizalmát élvezi. “Ha a katonai erő nem kívánatos, akkor vannak olyan cégek, amelyek ezzel foglalkoznak” – jelezte Cavusoglu.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑