Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2021. 06. 08.

Meghalt a Hezbollah és az Iráni Forradalmi Gárda atyja

Hetvennégy éves korábban koronavírus-fertőzésben meghalt hétfőn Ali Akbar Mohtasamipúr iráni síita pap, aki Teherán szíriai nagyköveteként segédkezett a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet létrejöttében, és akinek leszakította jobb karját egy könyvbe rejtett pokolgép egy  izraeli merényletben – közölte az IRNA iráni hírügynökség. Mohtasamipúr egy észak-teheráni kórházban halt bele a vírusfertőzésbe.

Ruhollah Homeini néhai ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetőjének bizalmasaként Mohtasamipúr a hetvenes években járta a Közel-Keletet, és szövetségeket kötött muzulmán fegyveres csoportokkal, segédkezett a Teheránt és az Palesztinai Felszabadítási Szervezett közötti szövetség létrejöttében is.

Az 1979-es iszlám forradalom után közreműködésével jött létre az iráni Forradalmi Gárda. Szíriai nagykövetként, Háfez Al-Assad elnöksége idején szerepe volt abban, hogy a gárda megvethette a lábát országban, hogy aztán elősegítse a Hezbollah (Isten Pártja) megalapítását, amely a nyolcvanas években felvette a harcot a bejrútban állomásozó amerikai hadsereg és a Dél-Libanont megszálló izraeli hadsereg ellen.

Mohtasamipúr 1984-ben merényletben elvesztette jobb karját, és a bal kezén két ujját. A merényletet az izraeli titkosszolgálat hajtotta végre, a pokolgépet egy könyvben helyezték el, amelyet a pap gyanútlanul kinyitott.

A későbbi években Mohtasamipúrból belügyminiszter és keményvonalas parlamenti képviselő lett, majd lassan átállt az iráni reformistákhoz abban az reményben, hogy belülről alakítja át a teokrata iszlám köztársaságot.

Támogatta Mir Hoszein Muszávi és Mehdi Karrubi ellenzéki vezetőket a Mahmúd Ahmadinezsád keményvonalas elnök tizenegy évvel ezelőtti újraválasztása után kirobbant tüntetések szervezésében.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑