Oroszországba látogatott Assad (képek, videó)
2017. 11. 21.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a dél-oroszországi Szocsiban tárgyalt Bashar Al-Assad szíriai elnökkel – közölte a Kreml sajtószolgálata.
A Kreml által kiadott tájékoztatás szerint az orosz elnök kijelentette, hogy Szíriában a terrorizmus elleni harc befejeződésével a politikai rendezés lett a fő szempont. Damaszkuszi vezetője a beszámoló szerint munkalátogatást tett Oroszországban, megköszönte Putyinnak a Szíriának nyújtott katonai és politikai támogatást.
.
A segítség eredményeképpen, Szíria számos körzetét megszabadították a terroristáktól, és ezekbe az övezetekbe visszatérhettek az onnan korábban elűzött lakosok. Az ENSZ alapokmányának, az ország szuverenitásának és függetlenségének tiszteletben tartása alapján nyújtott orosz segítséggel sikerült számos területen haladást elérni
– Assad elnök mondta.
A találkozón az orosz elnök hangsúlyozta, a kazahsztáni Asztanában folyó béketárgyalások lehetőséget teremtettek arra, hogy mélyreható párbeszéd kezdődjön a szíriai ellenzékkel.
Putyin jelezte egyben, hogy beszélni kíván Tamím bin Hamad ász-Száni sejkkel, a katari emírrel, Donald Trump amerikai elnökkel és más regionális vezetővel a szíriai kérdésről.
A találkozón az orosz elnök hangsúlyozta, a kazahsztáni Asztanában folyó béketárgyalások lehetőséget teremtettek arra, hogy mélyreható párbeszéd kezdődjön a szíriai ellenzékkel. Putyin jelezte egyben, hogy beszélni kíván Tamím bin Hamad ász-Száni sejkkel, a katari emírrel, Donald Trump amerikai elnökkel és más regionális vezetővel a szíriai kérdésről.
Orientalista.hu – Sinoda