2022. 11. 26.
Rakétatámadás ért egy amerikai katonai bázist Szíriában
2022. 11. 26.
Rakétatámadás érte az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció erőinek egyik illegális bázisát az észak-szíriai Haszaka tartomány déli részén.
Az amerikai haderő közel-keleti térségért felelős parancsnokságának (CENTCOM) szombati közleménye szerint két rakéta robbant a bázison, de senki nem sérült meg és kár sem keletkezett.
A szíriai kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetség tagjai átvizsgálták a rakéták lezuhanásának helyét, és találtak egy harmadik, fel nem robbant rakétát is.
Azt egyelőre nem tudni, ki és honnan indította a rakétákat.
Joe Buccio, a CENTCOM szóvivője azt mondta, hogy “az ilyen jellegű támadások veszélyeztetik a koalíciós erőket és a civileket, és aláássák a nehezen megszerzett stabilitást és biztonságot Szíriában és a régióban.”
A szíriai konfliktus 2011-es kitörése óta az Egyesült Államok több mint egy tucat illegális katonai bázist alakítiott ki Szíria északi, keleti és déli területein. A terroristák és az iszlamisták ellen harcoló Szíriai Arab Hadsereg ellen rendszeresen ezekből az irányokból érkeznek a terroristák támadásai.
A nemzetközi felhatalamzás nélkül jelen lévő amerikai erők a kurdokkal közösen Szíria több mint negyedét tartja megszállás alatt. Szíria éléskamrájaként ismert Al-Jazeera területek nem csak az ország gabonakészletét adja, hanem a legjelentősebb kőolaj mezők is ezen a területen vannak.
Az amerikai és kurd csapatok illegálisan termelik ki a kőolajat majd a fekete piacon értékesítik. Ezt még a volt amerikai elnök Donald Trump is elismerte, hogy csak az olajért vannak jelen Szíriában és nem adják ki a kezükből.
Orientalista.hu – Sinoda