Szaúd Arábia négy évvel ezelőtt végezte ki az ellenzéki Al-Nimr sejket
2020. 01. 02.
A szaúdi rezsim 2016 január 2-án végezte ki Nimr Baqir Al-Nimr síita vallási vezetőt, aki Szaúd Arábia Al-Awamiyah tartományában élt és síita felekezethez tartozók jogaiért küzdött. A vahabita államban élő síita közösség ugyanis jelentős ellenzéket jelent a kormányzat számára.
Al-Nimr sejk népszerű volt az ifjúság körében, ugyanis a síiták jogainak tiszteletben tartásának kívül választásokat is követelt Szaúd Arábiában.
A szaúdi hatóságok ezért 2006 és 2012 között többször is letartóztatták. 2012-ben azonban végleg bebörtönözték amiért jelentős tüntetések kezdődtek az ország több városában. A szaúdi rendőrség azonban éles lőszerrel válaszolt erre és sokakat megöltek, megsebesítettek, majd több száz embert letartóztattak.
Al-Nimr sejket a szaúdi bíróság 2014-ben halálra ítélte és 46 másik politikai fogollyal együtt 2016 január 2-án felakasztották. A politikai elítéltek tömeges kivégzése komoly felháborodást váltott ki Iránban, Irakban és a Közel-Kelet síita közösségeiben.
Orientalista.hu-Al-Isfahani