Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2016. 03. 09.

Török sajtóbotrány: Németországban készül a Zaman első független száma

2016. 03. 09.

Miután a Zaman törökországi szerkesztőségét pénteken biztonságiak szállták meg, és a lapot, úgy, ahogy van, állami ellenőrzés alá vonták, a németországi szerkesztőség tiltakozásul önállósította magát. – közölte az Euronews.

Az újság egy török ellenzéki lap németországi mutációja, vagyis német nyelvű kiadása volt egészen mostanáig.

A németországi főszerkesztő, Suleyman Bag azt magyarázta hétfőn újságíróknak, hogy a lapszám a kezében az utolsó, amelyet még együtt készítettek török kollégáikkal. Hétfőtől a Zaman Németországban teljesen önálló lapnak számít, felmondták az együttműködést, mert a török szerkesztőségre rátette a kezét az állam. Nekik ott, Németországban több mint 14 ezer előfizetőjük van, ők egy független lapot kapnak továbbra is.

A német zöldek egyik parlamenti vezetője, Cem Ozdemir szerint ennek következményei lesznek, ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Az Európai Uniónak szilárd értékrendje van, és ha valaki ide akar tartozni, akkor annak tiszteletben kell tartania a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát.

A Zaman a legnagyobb példányszámban megjelenő török napilap, és ellenzéki.

Miután pénteken ellepték központi szerkesztőségét a rendőrök, két napra rá az újsággal szoros kapcsolatban álló hírügynökség, a Cihan is állami ellenőrzés alá került Törökországban.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑