Menekültügy

2015. 09. 10.

A Perzsa-öböl országainak erkölcsi kötelessége segíteni a szír menekülteken



A Perzsa-öböl országainak erkölcsi kötelessége segíteni a szír menekülteken – írta keddi véleménycikkében a La Vanguardia katalán napilap.

Az újság szerint a krízis Európában már bizonyította, hogy szükség van a koordinált együttműködésre, de a helyzet súlyosságát tekintve még szélesebb összefogás lenne kívánatos. Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Omán és Bahrein mind olyan országok, amelyeknek segíteniük kell, egyrészt földrajzi közelségük miatt, másrészt mert lakosaik többsége a menekülőkhöz hasonlóan szunnita muzulmán, továbbá ezeknek az államoknak egészséges a gazdasága, ahol igen nagy az egy főre jutó jövedelem – sorolja az érveket a lap.

Példaként említi, hogy míg Katarban az egy főre jutó éves jövedelem 143 ezer dollár (40 millió forint), Törökországban pedig 15 ezer 500 dollár (4,3 millió forint), ez utóbbi mégis mintegy kétmillió menekültet fogadott be.

A La Vanguardia szerint az Európában növekvő empátia mindinkább felhívja a figyelmet a Perzsa-öböl országainak visszás hozzáállására. A pénzügyi hozzájárulás, amelyet ezek az államok nyújtanak a törökországi, jordániai és iraki menekülttáboroknak, csak arra szolgál, hogy távol tartsák a határaiktól a konfliktust – jegyzi meg az újság.

Kitér arra is, hogy Szaúd-Arábiában mintegy félmillió szíriai él, ám ők nem rendelkeznek menekültstátussal, így ha tartózkodási engedélyük lejár, arra kényszerülhetnek, hogy elhagyják az országot.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: ,






Back to Top ↑