Európa

2015. 08. 22.

Állig felfegyverkezett terroristát kapcsoltak le egy Párizsba tartó vonaton



Az Al-Kaida embere lehet az a 26 éves marokkói férfi, aki több embert is megsebesített egy Amszterdamból Párizsba tartó gyorsvonaton pénteken estefelé.

Már a lövöldözés után Arrasban tartóztatta le a francia titkosszolgálat a terroristát.

A spanyol sajtó értesülései szerint a férfit az ottani, tehát a spanyol hatóságok nyomon követték szíriai kapcsolatai miatt, és érkezéséről tájékoztatták a francia titkosszolgálatot. – adta hírül az Euronews.

A vonatról már a lövöldözés után, Arrasban szedték le a rendőrök. Állítólag Brüsszelből akart eljutni Párizsba. Állig fel volt fegyverkezve. Pisztoly, gépfegyver és kés is volt nála.

A szemtanúk azt mesélik, hogy három amerikai és egy brit utason múlt, hogy az ámokfutásból nem lett semmi. Az amerikaiak közül ketten szabadságon lévő tengerészgyalogosok, a harmadik pedig egy diák.

Három amerikainak és egy britnek köszönhető, hogy nem történt tragédia. Az egyik amerikai súlyos sebekkel a kórházba került.

A brit férfi azt mondta pénteken este Arras-ban, hogy óriási dolog, hogy nem halt meg senki. “Igazi mészárlás lehetett volna belőle, ehhez kétség sem fér” – magyarázta.

Az amerikai diák pedig arról beszélt, hogy végzős, és ez az első európai útja, a barátaihoz jött.  “Aztán tessék, egy terroristát kell ártalmatlanná tenniük, ez tiszta őrület “– tette hozzá.

Hárman kerültek kórházba, köztük az egyik amerikai katona súlyos lőtt sebbel. Úgy tudni, hogy a támadót a WC-ajtóban tartóztatták föl, miután meghallották, hogy fegyvert tölt odabenn.

A francia belügyminiszter azonnal Arras-ba utazott, és személyesen tájékozódott. Franciaországban a januári párizsi terrortámadás óta emelt szintű a biztonsági készültség.

Orientalista.hu 

Címkék: , ,






Back to Top ↑