Szíria

2016. 06. 07.

Assad csak az eredeti megállapodás szerint hajlandó tárgyalni



Hajthatatlannak mutatkozott az újonnan megalakult damaszkuszi törvényhozásban tartott beszédében a szíriai konfliktus rendezésével kapcsolatban Bashar Al-Assad szíriai elnök kedden.

A mai napon a háborús viszonyokra való tekintettel szerény ünnepi keretek között, megkezdte az szíriai parlament  első ülésnapját az újonnan megválasztott képviselők jelenlétében. Az új alkotmány és választási rendszer szerint ez a második parlamenti képviselői testület.

A parlament megnyitó beszédét Dr. Bashar Al-Assad a Szíriai Arab Köztársaság elnöke tartotta.

Assad azt mondta, semmiről nem hajlandó tárgyalni, ami nem szerepel a damaszkuszi kormányzat által márciusban az ENSZ-nek bemutatott “alapelvek” között. A szíriai elnök úgy fogalmazott, hogy a szíriai konfliktus rendezését célzó genfi béketárgyalások “lényegében el sem kezdődtek”, s Damaszkusz mindeddig még csak “nem is kapott választ a tárgyalási folyamat alapelveiről szóló általa előterjesztett dokumentumra”.

A kormány javaslata egységkormányt javasol, az ellenzék viszont Aszad távozását követeli, és átmeneti kormány felállítását követeli a mostani törvényesen megválasztott kormány eltávolításával, amit viszont Damaszkusz elutasít.

Assad a parlamentben leszögezte: kormánya a végső győzelemig folytatni fogja a terrorizmus elleni harcot.

13346817_1088684144535012_4765328628683864698_n

A szíriai elnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy Szíriában a felekezetek közötti ellentét megszűnt, de némelyek fel akarják támasztani. Szerinte az országban elkövetett terrortámadások “nem tudnak éket verni a szíriaiak közé”.

Assad a parlamenti választást rendkívülinek nevezte, amelyeket “nagyon mostoha körülmények között” tartottak meg.

A választást csak a kormányzat által ellenőrzött területeken tartották meg. Az ellenzék és a nyugati országok illegitimnek tekintik a voksolást.

Damaszkusz szövetségese, Oroszország szerint viszont a választás megfelelt a szíriai alkotmány előírásainak. A lakosság közel kétharmada részt vett a voksoláson és több ellenzéki párt is bekerült az új törvényhozásba A legtöbb szavazatot az országot fél évszázada irányító Baath Párt kapta. Az ENSZ azt szeretné, hogy 2017-ben egész Szíriában új választást lehessen tartani.

Orientalista.hu – Zenobia (MTI nyomán)

Címkék: , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com