Szíria aleppo

2016. 12. 07.

Assad elnök egyre közelebb az öt éve tartó háború legnagyobb győzelméhez (videó)



A Szíriai Arab Hadsereg és szövetségesei felszabadították Aleppo óvárosát. Az iszlamisták két hét alatt elvesztették az ellenőrzésük alatt tartott terület kétharmadát.

A szíriai kormányerők, szövetségeseik támogatásával szerda reggelre visszafoglalták Aleppó óvárosát az iszalmistáktól.

A szíriai katonák kedden hatoltak be az óvárosba és intenzív légi támogatással morzsolták fel az iszalmisták ellenállását. A terrorista szervezetek két hét alatt elveszítették a 2012 óta ellenőrzésük alatt tartott keleti városrész kétharmadát.

Sorra szabadulnak fel az aleppoi kerületek

Öt újabb kelet-aleppói negyedet foglaltak el a szíriai kormányerők és szövetségeseik az iszlamistáktóll. A fegyveres csoportok által korábban ellenőrzött területeknek már több mint 85  százalékát szabadította fel a Szíriai Arab Hadsereg – jelentették a helyi források.

A kormányerők a város központi részén lévő Dahret Avvád, Dzsúret Avvád, Karm al-Dzsebal, Karm al-Bejk negyedeket, valamint a legnagyobbat és stratégiailag fontos as-Saart foglalták vissza.

 

 

Visszafoglalták az aleppoi nemzetközi repülőtérre vezető főutat

A Szíriai Arab Hadsereg és szövetségeseik kedden visszafoglalták az észak-szíriai Aleppoból a város nemzetközi repülőteréhez vezető főutat – közölte az Al-Mayadeen libanoni tévécsatorna.

A beszámoló szerint a környékbeli iszlamisták szétvert csapatainak maradéka igyekszik eljutni a reptérhez közeli Nairab körzetből Aleppó még ellenőrzésük alatt álló déli negyedeibe. Ezekkel az egységekkel a kormányerők heves harcot vívnak – állította a hadsereg egyik tisztje Az Al-Mayadeen azt is jelentette, hogy az iszlamisták teljes mértékben feladták Aleppo történelmi negyedeit. Kivonulásuk során súlyos veszteségeket szenvedtek – közölték a tévében.

 

Törökökhöz menekülnének

Azt Aleppo keleti részét még mindig ellenőrző iszlamisták néhány képviselőjüket Törökországba küldték. Utazásuk célja meggyőzni a török hatóságokat, tárgyaljanak a Szíriai Arab Hadsereggel, hogy szavatoljon biztonságos folyósokat a fegyveres ellenzék számára, amelyeken keresztül elhagyhatnák a várost. A szíriai külügyminisztérium kedden kiadott nyilatkozatában közölte: a damaszkuszi kormány nem hajlandó semmilyen tűzszünetet kötni Aleppóról, ha nem hagyja el a várost a keleti negyedeket még mindig uraló összes iszlamista fegyveres. A SANA szíriai állami hírügynékség jelentése szerint a mai napon közel száz iszlamista fegyveres adta meg magát, arra alapozva, hogy Bashar Al-Assad szíriai elnök amnesztiában részesít minden fegyverest aki hajlandó letenni a fegyvert.

Ennek ellenére több iszlamista szervezet a vereségeik és visszaszorulásuk ellenére sem hajlandóak kivonulni Kelet-Aleppoból. A palesztin gyerek fejlevágásáról elhíresült Harakat Nur Al-Din Al-Zinki és az Al-Kaida szíriai ága a Nuszra Front vezetői kijentették, hogy az utolsó csepp vérükig harcolni fognak.

 

Az iszlamista szervezetek évek óta több mint 250 000 aleppoi civilt tart fogva és használja fel élő pajzsként a Szíriai Arab Hadsereggel szemben. Az elmúlt két hétben a több mint 180 000 civilt szabadítottak ki, vagy menekültek át a biztonságos Nyugat-Aleppoba, ahol a szíriai és az orosz kormány jóvoltából kialakított menekülttáborokba kerültek.

A damaszkuszi vezetés Aleppo ostroma megkezdtével hét hummanitárius folyósot alakított ki, hogy biztonságban tudjanak elmenekülni a civilek. Ezeket az utakat az iszlamista fegyveresek aláaknázták és mesterlövészek vadásznak a menekülő civilekre.

Orientalista.hu – Sinoda

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑