Lapszemle isis libia

2016. 05. 01.

Az ENSZ előtt az Iszlám Állam keresztények elleni bűntettei



A keresztények megvédésére és az Iszlám Állam által elkövetett bűncselekmények elítélésére szeretné kötelezni az ENSZ-t a CitizenGo nemzetközi civil szervezet. A petíciót, valamint az eddig összegyűlt 165 ezer aláírást pénteken adják át a nemzetközi szervezet New York-i székhelyén. Az Európai Parlament, az Európa Tanács, az Egyesült Államok kongresszusa, Ferenc pápa és sok más vallási vezető már népirtásnak nyilvánította az Iszlám Állam keresztények és más vallási kisebbségek ellen irányuló tetteit, ezért civilek most az ENSZ döntéshozóit kérik arra, hogy álljanak az üldözött, meggyilkolt és szülőföldjükről hitük miatt elüldözött keresztények mellé.

  • Petíciót juttatnak el az ENSZ-hez pénteken
  • A cél, hogy népirtássá nyilvánítsák az IÁ keresztényüldözését
  • Ennek elismerése csak az első lépés
  • Nyolcvan százalékban a keresztényeket érik a megpróbáltatások

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) döntéshozói ismerjék el népirtásként az Iszlám Állam által elkövetett, a kisebbségi csoportok fizikai megsemmisítésére törekvő tetteket, és tegyenek azonnali lépéseket a vallásszabadság biztosítása érdekében a Közel-Keleten és az egész világon – ezzel a felhívással érkeznek pénteken civil szervezetek képviselői a nemzetközi szervezet New York-i székhelyéhez, és adják át az eddig összegyűlt aláírásokat.

KDNP: végveszélyben a közel-keleti keresztények

Harrach Péter szerint, a nyugati kultúra és az iszlám, valamint a keleti kultúrák versengésében az előbbi hátrányba került, ennek egyik oka az identitásválság, a gyökereink megtagadása.

A petíciót több mint 165 000 ember szignálta. Az Európai Parlament, az Európa Tanács, az Egyesült Államok kongresszusa a 393 tag egyhangú szavazatával, Ferenc pápa és sok más vallási vezető már népirtásnak nyilvánította az Iszlám Állam keresztények és más vallási kisebbségek felé irányuló tetteit, ezért civilek most az ENSZ döntéshozóit kérik arra, hogy álljanak az üldözött, meggyilkolt és szülőföldjükről hitük miatt elüldözött keresztények mellé.

A nők és a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak

A petíció átadásának lehetőségét az adja, hogy a kezdeményező CitizenGo és a Mas Libres ezen a héten tartja második, vallásszabadsággal kapcsolatos „Mi is a Názáreti követői vagyunk” elnevezésű nemzetközi kongresszusát az ENSZ székházában. A WeAreN 2016 fő témája a vallásszabadság és az emberi jogok. Célja, hogy megszűnjenek a keresztények és más kisebbségek elleni tömeges kegyetlenkedések.

– A program az Insha Allah – A mártírok vére című dokumentumfilm premierje mellett tartalmazza az ENSZ-et felszólító petíció átadását, melyben arra kérjük a nemzetközi közösséget, ismerje el népirtásként az Iszlám Állam által elkövetett, a kisebbségi csoportok fizikai megsemmisítésére törekvő tetteket, és kötelezze el magát a keresztények megvédésére, a nemzetközi joggal és korábbi ENSZ-határozatokkal összhangban – fejtette ki lapunknak Zaymus Eszter, a CitizenGo munkatársa.

„Megfenyegettek, hogy lenyakaznak”

Az iraki káld katolikus papot elrabolták és napokig kínozták az iszlámisták, míg egyháza ki nem váltotta.

Mint mondta: az üldözött, kisebbségben lévő emberek 80 százaléka keresztény.

– Megölik, lefejezik, keresztre feszítik, megverik, zsarolják, elrabolják, megkínozzák őket. Számos alkalommal kivégzés áldozatai lesznek. Rabszolgává teszik őket, és erőszakkal térítik át őket az iszlám hitre – sorolta a szervezet tagja, aki szerint a nők és a gyermekek különösen ki vannak téve a szexuális erőszak olyan különböző formáinak, mint a megerőszakolás, a kényszerházasság és az emberkereskedelem.

Nincsenek felelősök

– Templomokat, vallási és kulturális épületeket rongálnak meg. Keresztény városokat, kerületeket és falvakat pusztítanak el. A kongresszus célja felhívni a figyelmet az üldözött keresztényekre és más vallási kisebbségekre, a vallásszabadságra és az emberi jogokra. A rendezők az üldözött keresztények meg nem hallott hangját kívánják visszhangozni és eljuttatni a nemzetközi közösség döntéshozóihoz – szögezte le Zaymus Eszter.

Hozzátette: noha az Iszlám Állam csak a nevében állam, és vezetőinek személye nem mondható egyértelműnek, vagyis a keresztények elleni bűncselekményeknek nincsen konkrét személyi felelőse, a népirtás elismerése cselekvésre kötelezi az államokat és a nemzetközi közösséget, és sürget, hogy lehetőségeikhez mérten akadályozzák meg a népirtást, védjék meg a megtámadott közösségeket, illetve ítéljék el és büntessék meg a felelősöket a nemzeti és nemzetközi bíróságok előtt.

A népirtás elismerése tehát az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi közösség cselekedni kezdjen.

– Némely kormány és parlament már elismerte a népirtás tényét, most eljött az idő, hogy az ENSZ is megtegye e lépést – mondta a szervezet tagja.

Magyar Idők

Címkék: , , ,






Back to Top ↑