Terrorizmus

2014. 11. 02.

Az Iszlám Állam már csak a külföldiekben bízik



Egyre több iraki, szír és kurd tagról derül ki hogy beépített ügynök a terrorista szervezetben.

Szorul a hurok az Iszlám Állam körül. Ez nem az USA légitámadásainak köszönhető hiszen a közel 2000 támadás során alig több mint 400 terrorista halt meg.  Hanem az iraki , szíriai és kurd hadseregek sorra szabadítják fel a településeket a terroristáktól.

A terrorszervezet vezetője elismerte, hogy iraki és szíriai titkosszolgálatok ügynökei miatt rengeteg veszteséget szenvedtek az elmúlt hetekben. Abu Bakar Al-Bagdadi az internetre feltett közleményében leírja, hogy számos településből kénytelenek voltak visszavonulni. Al-Bagdadi utasította a szerveztet parancsnokait, hogy ne fogadjanak be több iraki és szír jelentkezőt, hanem csak a külföldről érkező zsoldosokat sorozzák be.

alalam_635504785656029443_25f_4x3

Az Iszlám Állam hivatalos utasítása, miszerint tilos irakiakat felvenni a szervezetbe.

Az Iszlám Állam gyengülése miatt egyre nagyobbak a feszültségek a szervezeten belül.  A terroristák között egyre gyakoribbak a leszámolások.  Észak Irakba a szervezet egyik vallási veztőjét a városi kincstár meglopásával vádolták meg  ezét halálra itélték. Ahmad Aasi kurd származású IÁ tag A Houje város vallási bírája volt. Szombaton a terrorszervezet kivégezte.

orientalista.hu

Címkék: , , , ,






Back to Top ↑