2017. 04. 20.

Segélymunkásoknak álcázták magukat a szíriai terroristák



Segélymunkásoknak álcázták magukat a hét végi aleppói merénylet elkövetői..”Valaki úgy tett, mintha segélyt osztana, odavonzotta a gyerekeket és előidézte ezt a borzasztó robbanást” – mondta Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja genfi sajtótájékoztatóján.

Jan Egeland, a Szíriának humanitárius segélyt nyújtó munkacsoport ENSZ-koordinátora szerint is segélymunkásoknak álcázták magukat az elkövetők.

“Nem tudjuk, kik voltak. Csak annyit tudunk, hogy segélymunkásoknak álcázták magukat” – mondta Egeland újságírók előtt.

Chipset osztogattak a gyerekeknek Aleppoban, majd felrobbantották őket

Szemtanúk szerint egy gépkocsiból chipset osztogattak a gyerekeknek az evakuáltakat szállító buszok közelében.

Egyelőre senki sem vállalta magára az öngyilkos merénylet elkövetését, amelyben közel 130-an – közöttük 68 gyermek – halt meg. A szíriai kormány a nyugatt által támogatott iszlamistákat vádolta.

Az Aleppo Rashidín nevű – iszlamisták kezén lévő – nyugati külterületén várakozó buszokkal két északnyugat-szíriai síita faluból, Fuaaból és Kafrayából szállítottak a két települést védeő Nemzetvédelmi Erők tagjait és családtagjaikkal együtt – sajtóértesülések szerint mintegy 5000 embert – a városba. Az elkövető a gépkocsijába rejtett pokolgépet az Aleppoba tartó több tucat busz mellett hozta működésbe.

Az iszlamista fegyveresek által ostromlott két település kiürítése pénteken indult meg a Katar és Irán közvetítésével tető alá hozott egyezménnyel összhangban. Párhuzamosan zajlott a kormányerők által hónapok óta ostromlott Madaya és Zabadani hegyvidéki üdülőhelyek evakuálása, a településeket iszlamista fegyveresek és családtagjaik hagyhatták el. Ők a kormányerők területén vonultak keresztül és egyiküknek sem esett bántódásuk.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com