Iszlám világ usa-muszlim-no

2016. 11. 12.

Egy muszlim bevándorló titkos vallomása



Muzulmán nőként és bevándorlóként Trumpra szavaztam címmel közli a The Sydney Morning Herald ausztrál napilap az 51 éves Asra Q Nomani vallomását, aki korábban a The Wall Street Journal tudósítója volt.

„Nem vagyok bigott rasszista, soviniszta és olyan, aki a fehérek felsőbbrendűségét hirdeti”, kezdi vallomását Asra Q Nomani, aki újságírói munkája mellett egyben a Muzulmán Reform Mozgalom társalapítója. Az ausztrál lapban megjelent írásban elmondja, hogy ős-liberálisként 2008 telén, Obama megválasztása után költözött a szomszédos Nyugat-Virginiából a konzervatív Virginia államba, mert akkor az állam a demokrata jelöltre, az első fekete elnökre szavazott.

Az 51 éves indiai nő, aki négy éves kora él az Egyesült Államokban kifejtette, hogy bár liberálisként támogatja az abortuszt és az azonos neműek házasságát, de elutasítja azokat a Trump hívekre tett megbélyegzéseket, hogy tudatlanok, megosztók és gyűlöletkeltők lennének.

Aztán elárulta, hogy végül miért szavazott a republikánus jelöltre. „Egyedülálló anyaként nem engedhetem meg az egészségbiztosítást és a jelzáloghitel program módosítása sem segített” – vallotta. De a fő ok, amiért megváltoztatta véleményét és Trumpra szavazott a gazdasági problémák mellett az az Obama kormány ingatag és kétszínű politikája az Iszlám Állammal szemben.

„Liberális muzulmánként első kézből tapasztaltam meg az iszlám terrorizmust. Elleneztem, hogy ahogy az Obama kormány és a Demokraták csak kerülgetik a forró kását az Iszlám Állammal szemben” – állította.

Donald Trump többször is bírálta Obama elnököt és Clintont, hogy nem képesek kimondani a „radikális iszlám” szóösszetételt. Miközben az Iszlám Állam elleni fellépésről beszéltek a demokraták, addig Hillary Clinton külügyminisztersége alatt dollármilliók folytak be a Clinton alapítványhoz Szaúd-Arábiából és Katarból, azokból az államokból, amelyek pénzügyileg és logisztikailag támogatást nyújtanak a dzsihadistáknak.

2014 augusztusában láttak napvilágot a WikiLeaks dokumentumai, amelyek fényt derítettek erre a kevéssé ismert tényre, miközben Hillary Clinton arról beszélt későbbi kampányának vezetőjével John Podestával, hogy nyomást kellene gyakorolni a két országra, mert támogatja a terroristákat.

A választás előtti napokban megkeresett egy indiai újságíró, hogy milyen lenne az élet Trump alatt a muzulmánoknak – írta Asra Q Nomani. Az újságírónő elmondta, hogy bevándorlók gyermekeként egyáltalán nem fél muzulmánként Trump Amerikájában, mert az országban működnek az alkotmányos korlátok.

„Katar és Szaúd-Arábia növekvő befolyása viszont jobban aggaszt” – mondta.

Magyar Idők

Címkék: , , ,






Back to Top ↑