Irak

2016. 02. 11.

Egykori szexrabszolgákból összeállt női egység harcol az ISIS ellen Irakban



Több száz, egykor az ISIS fogságában, szexrabszolgaként szenvedő nő csatlakozott ahhoz az iraki egységhez, mely a Nap Hölgyeinek nevezi magát, s mely célul tűzte ki azt, hogy kiirtsa az utolsó írmagjáig az őket brutálisan megkínzó és életüket sok esetben örökre tönkretevő terrorszervezetet.

Az egységben jelenleg körülbelül 2000 nő szolgál, ők mind olyan emberek, akik sikeresen elszöktek a terroristák táboraiból, ahol borzalmas kínzásokat éltek át, mindennap többször megerőszakolták őket, mindezt pedig azután, hogy végig kellett nézzék, ahogy a családjaikat, szeretteiket kiirtotta a milícia még 2014-ben, amikor ereje teljében falvakat rohant le, ahol általában a szemrevalóbb nők és lányok kivételével mindenkit lemészárolt.

sun ladies (1)

Most, a bosszú reményétől vezetve azt tervezik, hogy résztvesznek a Moszul elleni offenzívában, mely a magát Iszlám Államnak nevező szervezet iraki központja, és ahonnan az egység legtöbb tagja elszökött, ugyanis a milicisták általában ide adták el őket.

Khatoon Khider, aki parancsnokként szolgál az egységben, ezt nyilatkozta egy médiainterjú során: „Amikor háború dúl, annak végén mindig az asszonyok lesznek az áldozatok. (…) Most azonban megvédjük magunkat a gonosztól. Megvédünk minden kisebbséget a régióban, és ennek érdekében mindent megteszünk, amit tőlünk kérnek.”

Khatoon egyike annak a 100 jazidi nőnek, akiket a kurd Peshmarga tisztjei képeztek ki, hogy a Nap Hölgyei egységben harcolhasson. A háborúk során körülbelül az ISIS 5-6000 jazidit ejtett fogságba (és ennek többszörösét irtotta ki), ezek közül nagyjából 2000-nek sikerült megszökni a fogságból, egyeseknek önerőből, másoknak terrorellenes szervezetek segítségével. A többiek viszont, többségében nők és leánygyermekek továbbra is borzalmakat élnek át a terrorszervezet kezei között.

sun ladies (3)

A kiszabadult foglyok iszonyatos dolgokról számolnak be. Egy másik jazidi nő, aki szintén az egységben harcol, arról mesélt, hogy amíg szexrabszolga volt, gyermeke született, akit azonban nem szoptathatott, mert a gazdája megtiltotta neki. Mikor aztán az újszülött sírni kezdett éhségében, a terrorista fogta és minden további nélkül lefejezte.

Az ISIS azért üldözi a jazidikat, és azért esküdött fel teljes kiirtásukra, mert szerinte azok ördögimádók: ugyanis vallásuk egy sajátos keveréke a kereszténységnek, iszlámnak és zoroasztrianizmusnak. A körülbelül fél millió túlélő jazidi jelenleg Iraki Kurdisztán területén, menekülttáborokban tengeti életét, vagy pedig fegyvert fog és harcol az őket üldöző terroristák ellen.

Orientalista.hu – Crusader

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com