Magyarország nigériai keresztény

2016. 10. 21.

Ez lesz a feladata a keresztényüldözési államtitkárságnak



A humanitárius segítségnyújtás, a kapcsolattartás az üldözött keresztény közösségekkel, valamint helyzetük bemutatása a feladata az új, az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárságnak – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül működő szervezet vezetésével megbízott Török Tamás egy csütörtöki háttérbeszélgetésen Budapesten.

A helyettes államtitkár ismertette: ösztöndíjprogramot indítanak, amelynek keretében első körben száz olyan fiatal tanulhat majd magyar egyetemeken, akit üldözött keresztény közösségek vezetői választanak majd ki. Emellett dokumentumfilmekkel, kiállításokkal, kiadványokkal szeretnék bemutatni a világ különböző részein, főleg a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Ázsia egyes részein élő ilyen közösségek helyzetét.

Nemzetközi konferenciákat is szerveznek majd, hosszú távú céljuk pedig az, hogy Budapest a keresztényüldözés jelenségének vizsgálatában mértékadó központtá váljon – mondta Török Tamás.

Hangsúlyozta: Magyarország és az új hivatal képes arra, hogy többet mutasson meg az érintett térségekben élő keresztények helyzetéről. “Erkölcsi kötelességünk is rámutatni a valóságra” – fogalmazott -, hiszen a Közel-Keleten szolgáló vallási vezetők újra és újra kérik, hogy aki teheti, hívja fel az emberek figyelmét a helyzetükre. Úgy érzik ugyanis, hogy Nyugat-Európa cserbenhagyta őket, miközben otthonuk többségi társadalma sokszor nyugat-európai közösségként azonosítja őket.

Török Tamás jelezte: távlati céljai között szerepel egy magyar humanitárius misszió létrehozása, és szeretné, hogy egyes egyetemeken néhány szemeszteres speciális kollégiumon képezzenek olyan fiatalokat, akik ismerik e közösségek életét, és önkéntesként részt vehetnek a segítségnyújtásban.

Fontosnak nevezte, hogy közvetlen kapcsolatot tartsanak a közösségekkel, a vallási vezetők folyamatosan informálják a helyettes államtitkárságot helyzetükről és arról, hogy mire van a legnagyobb szükségük.

Török Tamás azt mondta, hogy az új helyettes államtitkárság a többinél kisebb, mindössze egy főosztály tartozik alá, és tíz alkalmazottal kezdi meg munkáját.

A kormány szeptemberben döntött arról, hogy létrehozza az Emmin belül az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárságot, amely Rétvári Bence parlamenti államtitkár felügyelete alá tartozik.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: ,






Back to Top ↑