Haditudósítás

2016. 02. 04.

Fordult a kocka Aleppo tartományban



Az alábbi térképvázlaton az Aleppo tartományi általános helyzet figyelhető meg. Al-Zahra és Nubl blokádjának felszámolása jelentős csapás az Al-Kaida és FSA csoportok alkotta “felkelőkre”.

Kétségbeesett segélykiáltásokkal üzennek az Aleppoban tevékenykedő fegyveres csoportok vezetői miután a kormányerők elvágták a Törökországból Azaz városon át a Kelet-Aleppo ellenséges erők által megszállt negyedeibe vivő útvonalat.

A nyugati média tudósításokban már mutogatják az Al-Nuszra aktivisták által készített felvételeket, amelyeken a romokban heverő templomok és mecsetek, közösségi terek vannak, mint a kormányerők által lerombolt épületek. Azt persze elfelejtik, hogy az aleppoi civilként bemutakozó Nuszra terroristák például olyan templom romjain pózolnak, amelyek a “mérsékelt felkelőik” fosztottak ki és használtak tüzelőállásnak, miután az ide járó szír ortodox keresztény híveket leöldösték vagy elűzték.aleppo térkép 2016 feb4

A Szíriai Fegyveres Erők jelenleg is sok frontos harcot vívnak a megszálló fegyveres csoportok, terrorista hordák, zsoldosok, vahabita vallási fanatikusok és támogatóik ellen. Aleppo városától keletre a hadsereg különleges egysége, a Tigris Alakulatok más reguláris csapatokkal, a Baath Zászlóaljakkal és a nemzetvédelmiek tovább folytatják az “iszlám államnak” kinevezett Daesh martalócai elleni harcot és közelednek az Aleppo Hőerőmű felé és elfoglalták Al-Szin települést tőlük a Kwejersz légi bázistól keletre.

A hadműveletekben köszönetet kell nyilvánítani az Oroszországi Föderációnak, az Orosz Légierő aktív támogatásáért és nem utolsó sorban a szövetséges országból érkezett új haditechnikai eszközökért, most bizonyítanak ezek az eszközök. A Szíriai Arab Hadsereg 4. Gépesített Hadosztály állományába került T-90A harckocsik kiveszik a részüket az offenzívából. Használhatónak bizonyulnak az Al-Kaida, az FSA, az Iszlám Front és a Daesh kezébe került fejlett amerikai és francia irányított páncéltörő rakéta komplexumok ellen.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , , , , , , , , , ,






Back to Top ↑