Afganisztán kunduzi kórház

2015. 10. 27.

Harmincra nőtt a kunduzi légitámadás áldozatainak száma



 A téves amerikai légitámadás miatt már harmincra emelkedett az áldozatok száma az Orvosok Határok Nélkül (MSF) által üzemeltetett afganisztáni Kunduz városában lévő kórházban.

A légitámadás után hivatalosan 22-en veszették életüket, de azóta több súlyos sebesült életét vesztette, köztük az MSF egyik alkalmazottja. – közölte az MTI.

Összesen 13 alkalmazott és 10 beteg vesztette életét, 7 halálos áldozatot pedig még mindig nem tudtak azonosítani. A hét között valószínűleg van még egy dolgozó és két beteg, négy holttest azonosításáról pedig lemondtak, már eltemették őket – olvasható az MSF honlapján.

A kórház teljesen romba dőlt. Huszonhét alkalmazott, több beteg és a személyzet további tagjai sérülésekkel túlélték a csapást.

Az amerikai harci gépek légi támogatást nyújtottak az afgán hadseregnek a Kunduz feletti ellenőrzés visszaszerzésére irányuló hadműveletben, miután néhány nappal korábban a tálibok hatalmukba kerítették a várost.

Barack Obama amerikai elnök október közepén bocsánatot kért az MSF-től. Az amerikai hadsereg pedig közölte, hogy „kártérítést” fizet az áldozatok családtagjainak.

John Campbell tábornok, az afganisztáni amerikai és szövetséges erők parancsnoka korábban azt mondta, „a támadást az afgán hadsereg kérte, de végrehajtása hiba volt”.

Az MSF többször sürgette, hogy egy független nemzetközi bizottság vizsgálja ki az esetet. A jótékonysági szervezet háborús bűncselekménynek tartja a történteket, és csak a vizsgálat lezárása után fogja eldönteni, hogy indít-e pert az ügyben. Az afgán védelmi miniszter egy héttel ezelőtt közölte, hogy Kabul nem támogatja a független vizsgálatot. Az MSF alkalmazottjai a körülmények miatt elhagyta a város kórházát. 

A NATO afganisztáni missziójának amerikai parancsnoksága nem sokkal az incidens után elindította a saját vizsgálatát az ügyben, és ez még tart. Közben e parancsnokság felkérte az amerikai szárazföldi hadsereg egyik vezérőrnagyát és két dandártábornokát, hogy mint “kívülállók” ők is folytassanak le vizsgálatot.

Orientalista.hu

Címkék: , , ,






Back to Top ↑