Szíria

2015. 08. 15.

Helyzet jelentés Aleppoi harcokról



A Szíriai Arab Hadsereg megakadályozta a Kwejersz repülőtér megszállását; Veterán katonák verték vissza az ISIS terroristák támadását

Az „Iraki és Levantei Iszlám állam” (ISIS) terrorszervezet nagy erejű támadást indított vasárnap reggel a Kwejersz Katonai Repülő Bázis ellen; ez már idén a negyedik alkalom, hogy a terrorszervezet megpróbálta áttörni a Szíriai Fegyveres Erők védelmi vonalait ezen az Aleppo tartomány keleti részén fekvő repülőtéren.

Vasárnap reggel az ISIS terroristák erőteljes rohama nem hozott számukra semmilyen nyereséget, mert a Szíriai Arab Hadsereg a Nemzetvédelmi Erők (NDF) támogatásával nem csak visszaverték a terrorszervezet támadását, hanem visszafoglaltak több pontot a Kwejersz légi támaszpont déli pereme mentén heves összecsapásokat követően Tal Rajman közelében.

60 fegyveresük elvesztése, félt tucat páncélozott járművük megsemmisülése (közötte egy T-55 harckocsi és egy BMP harcjármű) és a vasárnapi kudarcuk sem rettentette el az ISIS terroristákat az ostrom folytatásától.

8 órával a korábbi rohamukat követően az ISIS terroristák egy második támadást indítottak a Kwejersz Katonai Repülő Bázis ellen; azonban ezzel az alkalommal a támadás nagyobb méretű volt, több fegyveres vett benne részt (megközelítőleg 600 fő) és jóval eredményesebb volt.

Az ISIS terrorszervezet képes volt áttörni a Szíriai Fegyveres Erők védelmi vonalát Tal Rajmannál és a közeli gazdaságoknál a Kwejersz légi támaszponttól dél-keletre lévő állásaikból kiindulva, kitéve a repülőteret védelmező katonákat annak a veszélynek, hogy a terrorista csoport betolakodó fegyveresei lerohanják őket.

Hétfőn napnyugta közeledtével úgy tűnt, hogy a Szíriai Fegyveres Erőknek nagyon hosszú éjszakájuk lesz, ami emlékeztetett a 17. Hadosztály parancsnokság és a 93. Dandár bázisainak ISIS általi elfoglalására Al-Rakka tartományban 2014. augusztusában.

A Kwejersz légitámaszpont veterán katonái azonban másképpen fejezték be a harcot, mert ellenálltak az ISIS terroristák ismételt arcvonal áttörési kísérleteinek és megakadályozták, hogy azok lerohanják a bázist.

Kedd hajnalra az ISIS terroristák repülőtér elleni ismétlődő rohamai megszűntek és a Szíriai Fegyveres Erők képesek voltak visszafoglalni a bázis déli és nyugati szárnyait övező területeket.

Ezeknek a jó híreknek az ellenére a Szíriai Fegyveres Erők Kwejersz légi támaszponton állomásozó alegységei továbbra is körbe vannak zárva, a kormányerők legközelebbi egységei megközelítőleg 20 kilométerre, nyugatra települnek.

A Kwejersz légi támaszpontot védő katonák számára a repülőtér jövője bizonytalannak tűnik; azonban ezek az emberek az elmúlt három évet a bázis védelmének szentelték és még mindig nem akarják feladni.11855855_584525965023284_6489460668557837423_n

A Szíriai Arab Hadsereg új hadműveletet indított a Kwejersz légi támaszpont felmentésére

Szerda éjjel a Szíriai Fegyveres Erők nagy kiterjedésű offenzívába kezdtek a Deir Hafer-síkságon Aleppo tartomány keleti részén, annak érdekében, hogy felmentsék a Kwejersz Katonai Repülő Bázist a három éve tartó ostrom alól.

A Szíriai Fegyveres Erők offenzívája három különböző irányból indult, amelyeket egy katonai forrás a következők szerint azonosított: Kabaarah, Al-Szabihijah és Al-Azizijah települések.

Kabaarah település éppen délre fekszik a Deir Hafer országúttól, amely jelenleg az ISIS terrorszervezet ellenőrzése alatt van; ez a támadás azt követeli meg a Szíriai Fegyveres Erőktől, hogy elfoglaljanak egy tucatnyi helyszínt a Deir Hafer országút mentén, hogy elérhető legyen a Kwejersz Katonai Repülő Bázis.

Kabaarah a legközelebbi város a Kwejersz légi támaszponthoz, amely a Szíriai Fegyveres Erők ellenőrzése alatt áll; 16 kilométerre fekszik a repülőtértől és közvetlenül északra a Dzsibrin vasútvonaltól, amely Aleppo városából Deir Ezzor tartomány székhelyéig vezet.

A Kabaraahtól északra és az Al-Azizijahtól délre elterülő Al-Szabihijah várost a Szíriai Arab Hadsereg akkor foglalta el, amikor előretört a Tal Rajman hegycsúcs felől.

Az Al-Szabihijah városból kiinduló támadás célja, hogy összekösse az ebből a városból kiindult erőket a Kabraah felől támadó katonákkal; ha sikeres lesz, akkor megtisztít mintegy 15 négyzetkilométernyi területet nyugatra a Kwejersz légi bázistól.

Al-Szabihijahtól délre van Al-Azizijah; ez a város, ami Al-Szafirah körzetének szívében fekszik, kulcsfontosságú, mert az ISIS terrorszervezet a fegyvereseit innen küldi szét messzebbre dél felé, egészen a Dzsabbul-tóig.

Kétségtelenül az Al-Azizijah útszakasz lesz a legnehezebb része a műveletnek; amennyiben sikerül megtisztítani a Fegyveres Erőknek akkor gyakorlatilag elfoglalják a legtöbb települést a stratégiai jelentőségű Deir Hafer város mellett.

Megközelítőleg 350 katona van körbezárva a Kwejersz Katonai Repülő Bázison; a legnagyobb része ezeknek a férfiaknak még, mint kadét (tiszt vagy altiszt jelölt, specialista) érkezett erre a repülőtérre 2011-ben, akikre a Szíriai Légvédelemben várt továbbképzés – három és fél évvel később ugyanazon a repülőtéren maradtak.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Címkék: , , ,






Back to Top ↑