Európa

2017. 04. 03.

Nőtt az iszlamista radikálisok száma Németországban



Az EU legnagyobb országában meghaladta a tízezret a leginkább elterjedt radikális iszlamista irányzat, a szalafizmus híveinek száma – írta hétvégi számában a Rheinische Post (RP) című lap, amely szerint a a szövetségi kormány százmillió eurós programot indít a radikális muzulmán vallási irányzatok terjedésének feltartóztatására.

Az RP a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) friss adataira hivatkozva azt írta, hogy a tízezres lélektani határ áttörése beigazolta a radikális iszlamista szubkultúra fékezetlen terjedésére vonatkozó aggodalmakat. A BfV szerint a szalafizmus már évek óta “a legdinamikusabban fejlődő iszlamista mozgalom” Németországban, híveinek száma 2011-ben 3800 volt, 2015-ben pedig már 8350.

A BfV szerint az irányzat terjedése azért is gond, mert bővíti a dzsihadisták – iszlamista terroristák – úgynevezett toborzási bázisát. Az alkotmányvédelmi hivatal szakértőinek tapasztalatokon alapuló “ökölszabálya” szerint nem minden szalafitsa dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.

Az RP értesülése szerint a szövetségi kormány pártjai megállapodtak a radikális muzulmán irányzatok terjedésének feltartóztatását célzó erőfeszítések fokozásáról. A Nemzeti prevenciós program az iszlamista szélsőségesség ellen elnevezésű program révén 2018-ban 100 millió eurót fordítanak erre a területre.

Egyre nagyobb a veszély

Stephan Mayer, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség egyik vezető belügyi szakpolitikusa az RP-nek azt mondta, a tízezres határ átlépése jelzi, hogy a “fanatikus iszlám” egyre nagyobb veszély, ezért határozott fellépésre van szükség és nincs hely a “rosszul értelmezett vallási tolerancia” számára.

A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vezető szakpolitikusa, Burkhardt Lischka hozzátette, hogy semmi keresnivalója nincs Németországban mindazoknak, akik vallási alapon erőszakra szólítanak fel. A “gyűlöletet prédikáló szalafistákat következetesen ki kell utasítani, és a rejtetten, hátsó udvarokban működő mecseteiket be kell zárni” – mondta az SPD-s parlamenti (Bundestag-) képviselő.

Német politikusok jogszabályhoz kötnék a muszlim vallás gyakorlását

Németországban a kormányzó kereszténydemokraták (CDU) egyre több vezető politikusa sürget jogszabályt a muzulmán vallás gyakorlásáról és szervezeti működéséről.

A hét végén a CDU egyik alelnöke, a CDU/CSU pártszövetség ifjúsági szervezetének elnöke és a középvállalati szektor érdekeit képviselő CDU-s tagozat vezetője is felsorakozott a párt fiatal nemzedékének legismertebb képviselője, Jens Spahn pénzügyminisztériumi államtitkár követelése mögé, miszerint törvényben kell szabályozni az iszlám működését Németországban.

Julia Klöckner alelnök a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a jogszabályban rögzíteni kell a német törvények elsőbbségét a muszlim vallási előírásokkal szemben, tiltani kell a muzulmán közösségek, mecsetek külföldi finanszírozását, és rendezni kell a muszlimok szervezeteinek jogi státuszát.

A törvényelőkészítő munka részeként össze kell állítani egy nyilvántartást a mecsetközösségekről, mert az államnak tudnia kell, hogy „mennyi mecset van az országban, hol vannak, kik működtetik és kik finanszírozzák őket” – mondta Julia Klöckner.

A törvényben a kötelességek mellett a jogokat is szükséges rögzíteni – tette hozzá. Egyebek mellett be kell vezetni, hogy a muszlimoknak joguk van a vallásuk előírásainak megfelelő temetéshez és lelki támogatáshoz a kórházakban, idősgondozó otthonokban és büntetés-végrehajtási intézményekben – sorolta.
A CDU/CSU ifjúsági szervezetének (Junge Union) elnöke, Paul Ziemiak hozzátette, hogy az iszlámról szóló törvény ügyét be kell emelni a pártszövetség választási programjába, a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányban a CDU/CSU-nak ki kell állnia a muszlim vallás gyakorlásának és szervezeti felépítésének szabályozása mellett. Hangsúlyozta: ha a mecsetekben nem németül prédikálnak és radikális eszméket hirdetnek, akkor „kudarcos lesz az integráció”.
Carsten Linnemann, a német gazdaság gerincét adó közepes méretű vállalatok érdekeinek képviseletére szerveződött tagozat (MIT) vezetője szerint is be kell emelni a választási programba és a kampánytémák közé az iszlámról szóló törvény megalkotását. A CDU/CSU-nak világos, egyértelmű szabályok bevezetésével kell fellépnie a radikális iszlamizmus eszméinek terjesztésével szemben – mondta.

Az úgynevezett iszlámtörvény (Islamgesetz) ügyével a német nyilvánosságban elsőként jelentkező Jens Spahn a napokban egy interjúban rámutatott, hogy Németországban senki sem tudja pontosan, mennyi mecsetközösség működik és kik pénzelik őket. Hozzátette, hogy sok hitszónok külföldi támogatásból, fizetésből él és nem tud németül.

Spahn elképzelése szerint az államnak gondoskodnia kell a közösségek összeírásáról és nyilvántartásáról, német nyelvtudáshoz kell kötnie az imámok működését, és be kell tiltania a külföldi finanszírozást. Továbbá részt kell vennie az imámok, egyéb egyházi személyek és hittanoktatók képzésében. Ehhez az adófizetők pénzét kell felhasználni, amiről „kemény vita lesz, de szerintem jobb, ha mi adjuk a pénzt, mint az, ha Törökországból vagy Szaúd-Arábiából jönne” – mondta a CDU elnökségi tagja.

A párt egyik legtekintélyesebb vezetője, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter felfedezettjeként számon tartott államtitkár hozzátette: azt is meg kell fontolni, hogy a nagy keresztény egyházak németországi működésének finanszírozásában alkalmazott – az állam által beszedett – egyházi adó mintájára be lehetne vezetni a muzulmán egyházi adó intézményét is.

A 82,2 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén 2015 óta valószínűleg több mint félmillióval nőtt számuk az országban. A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , ,






Back to Top ↑