A Gázai övezet összeomlására figyelmeztetett az ENSZ-különmegbízottja



A szabadesésben lévő gazdaság és az Izraellel való megnövekedett feszültség miatt a Hamász által uralt Gázai övezet összeomlóban van, figyelmeztetett a régió ENSZ-megbízottja csütörtökön.

Nickolay Mladenov a figyelmeztetést egy nappal azt követően terjesztette a Biztonsági Tanács elé, hogy egy Gázából indított rakéta egy beersevai lakóháznál csapódott be, és izraeli harci repülők megtorló támadásokat hajtottak végre a Gázai övezetben.

A Világbank hivatalos adatait idézve az ENSZ-megbízott rámutatott, hogy az övezet munkanélküliségi rátája 53 százalékon áll, és a gázai fiatalok több mint 70 százaléka munkanélküli.

Továbbá minden második gázai a szegénységi küszöb alatt él.

A Gázai övezetet egy évtizede uraló Hamász iszlamista szervezet csütörtökön, miután tagadta részvételét a rakétázásban, megígérte, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Ugyanakkor a gázai iszlamista szervezet katonai szárnya kiadott egy videót, amelyben héberül és arabul is figyelmezteti az izraeli vezetőket, nehogy “hibát” kövessenek el.

Az Izraeli Védelmi Erők az övezet irányítóját, a Hamász iszlamista szervezetet tette felelőssé a szerdai rakétatámadásért. “A kilőtt rakéták saját gyártmányúak és közepes hatótávolságúak voltak. Csak két gázai szervezet rendelkezik ilyen rakétákkal: a Hamász és az Iszlám Dzsihád.

“Egy másik, potenciálisan pusztító konfliktus küszöbén állunk, egy olyan konfliktusén, amelyet senki nem akar, de a megakadályozásához jelen esetben sokkal többre van szükség szavaknál,” – mondta Mladenov.

Az Egyesült Nemzetek egy sor közös erőfeszítést tett Egyiptommal a gázai humanitárius válság kezelésére, de Mladenov figyelmeztetett, egy pillanat alatt borulhat az egész.

A Hamasz és Izrael 2008 óta három háborút vívott egymással Gázában.

Újkelet nyomán

, , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com