Közel-Kelet

2018. 05. 22.

A jemeni rakéták veszélyt jelentenek az izraeli érdekeltségekre a Közel-Keleten



Egy cionista elemző központ, a ,,The Begin-Sadat Center for Strategic Studies,, mely keményvonalas cionista gondolkodókból áll, azt írta az egyik elemzésében, hogy a jemeni rakéta program veszélyt jelent a cionista érdekeltségekre a Közel-Keleten.

A Begin-Sadat központ azért írta a tanulmányt, mivel a jemeni hadsereg rakétás egységei számos jelentős győzelmet értek el szaúdi célpontok ellen az utóbbi időben. Az elemzés szerint a legújabb jemeni rakéták képesek Szaúd Arábia egész területét elérni. És így már nem csak a szaúdi-jemeni határ térségében veszélyesek. A cionista központ elemzői szerint a szaúdi kormány hamarosan együttműködést fog kezdeményezni Izraellel a légvédelmi technikák megvásárlása céljából.

A cionista tanulmány szerint már most létezik egy megállapodás Rijád és Tel Aviv között, melynek értelmében Szaúd Arábia légvédelmi eszközöket vásárol Izraeltől. A szerződés a Vaskupola (Iron Dome) és a Trophy légvédelmi rakétarendszerek vásárlásáról szól. A tanulmány szerzői szerint ez a szerződés azt mutatja, hogy már előrehaladott együttműködés van Szaúd Arábia és a cionista rezsim között.

Szerintük Szaúd Arábia azért közeledik Izraelhez és azért törekszik együttműködésre, mivel a térségben több helyen is konfrontálódott az Iráni Iszlám Köztársasággal, mely erős gazdaságával és modern haditechnikájával a Közel-Kelet egyik legmeghatározóbb tényezőjévé vált.

Izrael pedig Szaúd Arábiában szeretné tesztelni a különböző haditechnikai eszközeit. A cionisták valószínűleg úgy érzik, hogy számukra nem elég a palesztin gyermekek legyilkolása, és ezért bekapcsolódnának a jemeni nép elleni agresszióba is.

Orientalista.hu – Al-Isfahani

, , , , , ,




<


Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com