Jemen

2019. 06. 12.

A jemeni védelmi miniszter szerint hamarosan új légvédelmi rendszert fejlesztenek ki

A jemeni védelmi miniszter, Mohamed Al-Atifi vezérőrnagy bejelentette, hogy a jemeni védelmi ipar jelentős előrelépéseket tett egy új légvédelmi rendszer kidolgozása terén. Ezzel az új rendszerrel pedig meglepetést okoznak majd Szaúd Arábiának és katonai szövetségeseinek.

A tábornok a jemeni állam védelmi bizottságában, a fővárosban Sanaa-ban kijelentette, hogy a jemeni hadsereg modern fegyvereket fejlesztett ki és sikereket ért el az új technológiák terén, melyek hozzájárulnak majd az ország függetlenségének és egységének védelméhez.

,,Rakétákat, valamint pilóta nélküli repülőgépeket fejlesztettünk ki és gyártottunk.,,

A védelmi miniszter szerint ezek az új fejlesztések és előrelépések változást jelentenek majd a jövőben nemzeti, regionális és nemzetközi szinten. Ez a nemzeti fejlesztési terv azért jött létre, hogy a katonai és politikai vezetés újra tudja építeni a fegyveres erőket, mégpedig fejlett, tudományos alapon azért, hogy képesek legyenek megvédeni az országot.

A védelmi miniszter tavaly decemberben Svédországban tárgyalt a szaúdi béke delegációval és kijelentette, hogy az ENSZ felügyelete mellett hajlandó lenne tűzszünetet kötni Rijáddal. Azóta azonban a szaúdi katonai koalíció folyamatosan támadja a jemeni városokat, elsősorban a fővárost és a tenger parti Al-Hodeidát.

A miniszter azt is elmondta, hogy az amerikai-szaúdi katonai agresszió miatt az élelmiszer és gyógyszer szállítmányok se jutnak el a rászorulókhoz.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Al-Masirah Media)

, , , ,




Back to Top ↑