Publicisztika

2018. 02. 18.

A ,,Közel-Kelet egyetlen demokráciája,, retteg az orosz fegyverektől



Az izraeli Institute for Policy and Strategy kutatóintézet konferenciát rendez Oroszország közel-keleti szerepvállalásával kapcsolatban. Az intézet élén egy izraeli tábornok Amos Gilad áll. Tevékenységi körükbe tartozik a térség államai politikájának figyelemmel kísérése, de elsősorban a fegyveres konfliktusokat elemzik és ezen belül is azt, hogy ezek közül melyik jelent veszélyt ,,Izrael,, államra.

Az intézet sokat foglalkozott és foglalkozik a Szaúd Arábia és Irán közötti feszültséggel, az egyes arab államok nukleáris törekvéseivel. Sőt, Pakisztánnal is, mely egy muszlim atomhatalom és jó kapcsolatokat ápol az arab államokkal. Ez főleg azért aggasztja a cionista államot, mert több arab ország is atomerőmű építését tervezi. Ilyenek például Algéria, Tunézia, Jordánia és Egyiptom is. Habár Egyiptomban egy ideje már van egy kísérleti atomreaktor. Ezt a témát azért is elemzi ilyen mélyre hatóan az intézet, mivel ugyan vannak olyan arab államok melyek viszonylag normális kapcsolatot ápolnak ,,Izraellel,, ám az országok politikája változhat. Akár számukra rossz irányba is.

A jelen helyzetben azonban a legfontosabb kérdés számukra Oroszország szerepvállalása a Közel-Keleten, és elsősorban a zsidó állammal szomszédos és a hozzá közel lévő államokban. Az intézet kutatói elsősorban az orosz haditechnika jelenlététől tartanak, hiszen az utóbbi napokban egy repülőgépet és több drónt is veszítettek a szíriai légvédelemnek köszönhetően

. Az arab államok, de Törökország is nagy mennyiségű orosz védelmi eszközt vásároltak az utóbbi időben. (Gondoljunk csak a legújabb orosz légvédelmi rakétatechnikára.) A cionisták legnagyobb féleleme azonban az, hogy Oroszország a nukleáris technológiát is megosztja az arab államokkal, főleg olyanokkal, melyek ellenséges viszonyban állnak ,,Izraellel,,.

A miatt természetesen soha senki se aggódik, hogy a cionista állam kormánya évtizedek óta rendelkezik atomtöltetekkel és különböző vegyi fegyverek kidolgozásán is tevékenykedik. És ezt ráadásul úgy teheti meg, hogy senki se bírálja ezért, és az ENSZ felé se köteles elszámolni a rendelkezésére álló atom arzenállal. E mellett korlátlan mennyiségbe jut hozzá a legmodernebb amerikai fegyverekhez.

Nem is beszélve az európai államoktól kisírt, kikönyörgött, vagy egyszerűen csak valamiféle indokokkal kizsarolt hadi eszközökről. (Gondolok itt a német tengeralattjárókra és az egyéb juttatásokra, amivel már 70 éve zsarolják a német kormányt.) Ez azonban nem meglepő, hiszen a cionisták semmilyen határozatot vagy szabályt se tartanak magukra nézve kötelezőnek. Beleértve a hadijogot is. Ők mindig csak akkor kezdenek el siránkozni és rettegni ha fordul a kocka…

Orientalista.hu – Al-Isfahani

, , , , ,






Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com