Diplomácia

2018. 12. 11.

A Szíria ellen hozott EU szankciókat bírálja az Egyesült Királyság volt damaszkuszi nagykövete



Peter Ford, az Egyesült Királyság korábbi szíriai nagykövete november 20-án üzenetet küldött az ír parlament képviselőinek.

,,Ma az én üzenetem nektek az, hogy a Szíria ellenes EU szankciókat fel kell oldani.,,

Felszólította Írországot, hogy az EU tagjaként szerepet vállalhat jó cselekedetekben is. A politikus szerint a szíriai konfliktus egy összetett kérdés, azonban azt mindenkinek világosan kell látnia, hogy ebben a szekuláris erők csapnak össze a vallási fanatizmussal. A második fontos pont pedig az, hogy a nyugati hatalmak csupán olajat öntenek a tűzre ebben a konfliktusban.

Abu Firas Al-Suri, a Nuszra Front nevű terror szervezet vezetője korábban ki is jelentette, hogy nem azért harcolnak a szíriai kormány ellen mert az szembenáll az iszlámmal. Az ő küldetésük saría elterjesztése a Földön. Az ő céljaik nem csupán Szíriába koncentrálódnak, habár a jelenlegi harcuk Szíriában folyik. A nyugati államok mégis akadályozzák a szíriai csapatokat abban, hogy csapást mérjenek a terroristákra Idlib-ben.

Az európai vezetők azt is elnézik, hogy az iszlamista szélsőségesek fenyegető videókon üzennek az ellenségeiknek. Abdur Razaaq Mahdi, a terroristák egyik kedvelt hitszónoka az Al-Muhajirun Media nevű iszlamista oldalon többször is fenyegetéseket küldött az ellenségeinek, akiknek a meggyilkolásukra szólította fel híveit. A szíriai alawita felekezet, a síiták, az oroszok és az irániak meggyilkolására szólított fel üzenetében. A wahabita hitszónok szerint Szíria a szunniták és a síiták összecsapásának helyszíne.

A brit politikus külön megemlíti a szíriai keresztények helyzetét, akik ellen szintén a gyűlöletet terjesztik a terroristák hitszónokai. És ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy nem tudja azt elképzelni, hogy a Nyugat hogyan támadhat egy olyan kormányt, mely a keresztényeket védelmezi.

A politikus üzenete szerint a Szíriáról kialakult képért a média is felelős, mely 99%-ban arról ír, hogy Asszad elnök irtja a saját népét. A történetből azonban mindig kihagyják az iszlamista terroristák és a keresztények kérdését. Ezzel kapcsolatban különösen az amerikaiak hozzáállása aggasztó, hiszen Trump elnök Szíriával kapcsolatos megbízottja James Jeffrey még keményebb szankciókat sürget a szíriai kormány ellen. Mindezt annak ellenére, hogy még az ENSZ Biztonsági Tanácsa se fogadott el szankciókat Szíria ügyében.

Peter Ford szerint tehát mindenféleképpen fel kell oldani a Szíria elleni szankciókat, de legalábbis enyhíteni kell azokon. Főleg az olajipart súlytó intézkedéseken kell változtatni és engedni kell azt, hogy a szíriai kormány olajipari eszközöket vásároljon és újra be induljon az olajtermelés. A másik fontos kérdés a bankszektort érintő szankciók feloldása, hiszen az EU intézkedései miatt nehéz Szíriába irányuló banki tranzakciók lebonyolítása.

A politikus szerint az mindenesetre pozitív jel, hogy bizonyos európai országok, mint Németország és Franciaország már elkezdtek tárgyalásokat folytatni Szíriáról Oroszországban.

Orientalista.hu – Al-Isfahani, Forrás: Patreon

, , , , ,




<


Back to Top ↑