2016. 09. 23.
Assad: az USA szándékosan bombázta a szír katonákat, egy órán keresztül
2016. 09. 23.
Bashar Al-Assad szíriai elnök az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy szándékos volt a 62 áldozatot követelő amerikai légicsapás a szíriai kormányerők katonái ellen és az közel egy óráig tartott.
Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága korábban közölte, hogy lehet, hogy véletlenül csapást mértek a szíriai a Deir-Ezzor melletti légibázisra. Állításuk szerint a légicsapást kevesebb mint 5 perc alatt megállították, amikor Oroszország felszólította őket erre.
Assad elnök a Associated Press hírügynökségnek adott szerdai interjúban elmondta, hogy az Egyesült Államokat tartja felelősnek a szeptember 9-én kezdődött tűzszünet összeomlásáért.
Ian Phillips, az AP külpolitikáért felelős alelnöke azt kérdezte, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az Egyesült Államok és Oroszország hadserege közösen lép fel a milicistákkal szemben?
– Elméletben igen, a gyakorlatban nem – válaszolt Aszad. Szerinte az Egyesült Államok nem akar az an-Nuszra vagy akár az Iszlám Állam ellen dolgozni. A két szervezet olyan ütőkártya, amit a saját hasznukra fordíthatnak. Ha megtámadják a két terrorszervezetet, pozíciót vesztenek Szíriában. Az elnök nem hiszi, hogy az Egyesült Államok kész szövetségre lépni Oroszországgal a szíriai terroristák ellen.
Washington azt mondta, hogy véletlenül támadták a szíriai csapatokat. Elfogadja a magyarázatot? – érdeklődött Ian Phillips
Bashar Al-Assad nem fogadja el a magyarázatot, mert szerinte az nem egy baleset volt, amit egyetlen repülőgép okozott, hanem megtervezett támadás.
– Négy harci gép folyamatosan támadta a szíriai csapatok állását legalább egy órán keresztül. Az ember nem követ el ilyen hibákat több mint egy órán át. Ezen felül nem épületeket támadtak, hanem egy nagy kiterjedésű dombos területet, ahol nem voltak terroristák. Ugyanakkor az Iszlám Állam milicistái azonnal támadásba lendültek, amint vége volt az amerikai légicsapásnak – mondta az elnök.
Az interjúban Assad arról beszélt, hogy kizárólag az ellenfeleit lehet a háborúért felelősségre vonni. A harcok addig folytatódnak, amíg az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Törökország és Katar támogatja a fegyvereseket. Ha ezzel felhagynak, az otthonából elmenekült több millió szíriai hazatérhet.
Az AP kérdésére válaszolva a szíriai elnök kifejtette, hogy Aleppo nincs ostrom alatt, nem igaz, hogy az emberek éheznek és nincs elég gyógyszer. Azt kérdezte, hogy ha a város ostrom alatt van, akkor az ellenzék katonái, hogyan tudnak fegyvert csempészni, gyógyszert és élelmiszert viszont nem.
Elmondta, hogy Washingtonban nincs meg a kellő akarta, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz, amellyel az Egyesült Államok, Törökország és szövetségeseik indokolták a katonai beavatkozást Szíriában.
Szíria elnöke hozzátette, hogy a háború már hatodik éve tart és valószínűleg elhúzódik, mert ahogy mondta folytatódik a terroristák és milicista csoportok külső támogatása.
Assad interjúban visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint szíriai vagy orosz repülőgépek mértek csapást a segélykonvojra Aleppónál.
Damaszkusz és Moszkva szerint a koalíció gépei a szíriai hadsereg állásait támadták, és megöltek 62 embert, több mint százat pedig megsebesítettek, emellett megsemmisült húsz haditechnikai eszköz, köztük három harckocsi, három gyalogsági jármű, négy aknavető és egy tüzérségi löveg.
Orientalista.hu – (AP, Orosz Hírek, Euronews)