Irak

2020. 04. 04.

Az iraki hadsereg hadműveleteket kezdett az ország észak-keleti részén

Az iraki hadsereg és a Hashd Al-Shaabi népi önkéntes erő bejelentette, hogy hadműveleteket kezdtek az ország észak-keleti Diyala kormányzóságában, hogy felszámolják az Iszlám Állam terrorszervezet még ott lévő csoportjait.

A Hashd Al-Shaabi nyilatkozatában az Al-Sumanria TV számára kijelentette, hogy támadást indítottak az Iszlám Állam állásai ellen Khanna térségében, Khanaqin városától délre, Diyala kormányzóság területén.

Az iraki kormány még 2017 decemberében jelentette ki, hogy három évi háború után felszabadították Irak teljes területét az Iszlám Állam terrorszervezet alól. A nyugati államok által létrehozott Iszlám Állam terrorszervezet ugyanis sokáig az ország területének harmadát tartotta megszállás alatt.

A terrorista csoportnak azonban maradtak még alvó sejtjei Irak területén, melyet az iraki erők és a Hashd Al-Shaabi önkéntes erők folyamatosan megpróbálnak felszámolni.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑