Az Iszlám Állam ismét kivégzett egy újságírót
2014. 10. 11.
Nyilvános kivégzések sorozatait követte el a terrorszervezet Irakban.
Az AFP francia hírügynökség szerint több civillel nyilvánosan kivégezték Raad Al-Aazlawi és fivérét. Az iraki újságíró 37 éves volt és a Sama Alsalahdeen csatorna riportere volt.
Aazlawi egyik rokona állítása szerint az a két hónapja Észak- Iraki faluból elhurcolt újságírót a terroristák azzal vádolták, hogy a kormánynak dolgozik. Az újságírót és már egy hónapokkal ezelőtt megfenyegették, hogy végeznek vele, ha nem áll át az ő oldalukra.
A Kerkuk tartomány rendőrparancsnokság közlése szerint az IÁ négy tagjával is végzett A Kerkuk váróstól 55 km-re fekvő Al-Huwijeh település piacterén. A tagokat a azzal vádolták hogy az iraki kormánynak kémkedtek. A kivégzést nyilvánosan egy nagy kardal hajtották végre.
A Salah Al-Deen tartományi Baiji városban három Al-Sahwa Birgád katonáját végezték ki akik hetekkel ezelőtt estek fogságba. Az Al-Sahwa Brigád iraki szunnita szervezet és az IÁ és Al-Kaida ellen harcol.
A kivégzések Mosul városát sem kerülték el. Tíz asszonynak nyilvánosan vágták le a fejét, köztük két orvos és egy ügyvéd volt.