Cadmus fordítás Cadmus
Bahrein

2020. 12. 05.

Bahrein nem importál izraeli árut Ciszjordániából

Bahrein nem engedélyezi olyan izraeli áruk behozatalát, amelyeket a megszállt palesztin területeken, a ciszjordániai zsidó telepeken állítottak elő – közölte a BNA bahreini állami hírügynökség.

A BNA a bahreini kereskedelmi miniszter néhány nappal korábbi kijelentését javította péntek éjszakai kiadásában.
Zajed bin Rasíd az-Zajani úgy fogalmazott, Bahrein nyitva áll a zsidó államból érkező áruk előtt, függetlenül attól, hogy azok Izraelből vagy a megszállt területekről származnak.

Az ipari és kereskedelmi minisztérium egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője ugyanakkor azt mondta, a miniszter kijelentését félreértelmezték, hiszen, mint mondta, Bahreint is kötik az ENSZ határozatai.

Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek szeptember 15. napján – amerikai közvetítés eredményeként – diplomáciai kapcsolatot létesítettek Izraellel.

Az érvényes európai uniós irányelvek szerint a csomagoláson egyértelműen meg kell különböztetni a zsidó telepekről származó exportárut. Az amerikai kormányzat ugyanakkor novemberben eltörölte ezt a különbségtételt.

Rijád el-Máliki palesztin külügyminiszter úgy foglalt állást, nehezen hihető, hogy a bahreini miniszter valóban az idézett kijelentést tette volna, “hiszen ez teljes mértékben ellentmond annak, ahogyan Bahrein a palesztin ügyet támogatja”.

Az 1967-ben Izrael által megszállt területen kiépült ciszjordániai zsidó telepek komolyan megnehezítik a független palesztin állam létrehozását.

MTI

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑