A nigeri junta kiutasította a helyi ENSZ-misszió vezetőjét
2023. 10. 11.
A nigeri katonai vezetés felszólította az ENSZ helyi missziójának vezetőjét, hogy 72 órán belül hagyja el az országot – derült ki a helyi külügyminisztérium keddi közleményéből.
Niger azzal vádolja a diplomatát, hogy Franciaország kezdeményezésére “alattomos módon” megakadályozta, hogy Niger teljes mértékben részt vehessen az ENSZ Közgyűlésének általános vitáján szeptemberben és más nemzetközi találkozókon.
A junta, amely júliusban puccsal vette át a hatalmat, a francia csapatokat és a francia nagykövetet is elküldte az országból.
A puccsot erőteljes franciaellenes felhangok kísérték, és Emmanuel Macron francia elnök még szeptember végén jelentette be, hogy az év végéig kivonják Franciaország katonai kontingensét Nigerből. A terrorizmus elleni küzdelmet segítő, mintegy 1400 katonából álló kontingens kivonása kedden kezdődött meg a nyugat-afrikai országból.
MTI