A szélsőséges iszlamista csoportok távozására szólított fel a szíriai elnök
2019. 11. 01.
A szíriai Idleb tartományból Törökországba kell távozniuk az al-Kaida és Ahrar Al-Sham iszlamista csoportok fegyvereseinek – jelentette ki csütörtökön Bashar Al-Assad szíriai elnök.
A szír elnök az állami televíziónak nyilatkozva az utóbbi szervezetről azt mondta, hogy kapcsolatban áll a török állammal, amely harcolni küldte őket Szíriába. Hangsúlyozta, ha az iszlamista fegyveresek nem hajlandók megadni magukat, akkor szükségszerűen hadműveletet indítanak ellenük.
Assad elnök hasznosnak nevezte ugyanakkor az északkelet-szíriai biztonsági övezetet kialakító török-orosz megállapodást, amelynek értelmében a kurd milíciát a szíriai hadsereggel egyeztetve visszavonták a török-szíriai határövezetből.
Az egyezség abból a szempontból pozitív, hogy nem követeli a török erők azonnali távozását. Tompítja a kialakult káros helyzet élét, de egyben egyengeti az utat a térség felszabadítása előtt.
Nem oldja meg azonban a török „megszállás” okozta visszás helyzetet. Éppen ezért, ha politikai úton nem sikerül majd a török erőket távozásra bírni, akkor a háború lesz. Törökország október elején hatolt be katonáival Észak-Szíriába, hogy elűzze a török-szíriai határ térségéből a kurd erőket.
Ankara és Moszkva a múlt héten, kedden jutott megállapodásra arról, hogy a kurd harcosokat 30 kilométerrel visszavonják a határtól, a térségben pedig orosz-török erők járőröznének a régióban.
Assad viszont kitart amellett, hogy az egyezség ideiglenes jellegű. Szólt Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter tervéről is, amelynek értelmében nemzetközi erők szavatolnák a biztonságot a határ menti térségben. Assad szerint ez sértené Szíria szuverenitását azért, mert a terület kikerülne a szíriai állam ellenőrzése alól, megerősítené annak elszakadását.
Kramp-Karrenbauer elképzelése szerint a küldetéshez ENSZ-felhatalmazásra lenne szükség, és a nemzetközi szervezet vezette erőkre.
MTI nyomán