Cadmus fordítás Cadmus

A szíriai kormánycsapatok erősítései megérkeztek Deir Ezzorba, indul a felszabadító hadművelet harmadik szakasza

A szíriai kormányerők csapaterősítéseinek egy újabb nagy menetoszlopa érkezett meg Deir Ezzor tartományba szerdán, a Szíriai Arab Hadsereg Főparancsnokságának intézkedésére, hogy növeljék már a tartományi fővárosban és körzetében állomásozó erők létszámát.

Az újabb erősítések a Szíriai Köztársasági Gárdát és a Tigris Alakulatokat (különleges műveleti erőket) fogják támogatni a Deir Ezzor teljes felszabadítására indított offenzíva harmadik szakaszában, amely a tartományi főváros ISIS terroristák által megszállt kerületeinek a megtisztítására összpontosít. (Az első fázis az ostromzár áttörése volt a 137. Dandár bázisának elérésével, a második fázis a katonai repülőtér felmentése a tartományi temető és a Panoráma körzet visszafoglalásával.)

Eltérően az előző két fázistól a most következő roham, a tartományi főváros megszállt kerületei ellen, a legveszélyesebb lesz, mert az “Iszlám Állam” nevű terrorszervezet térségbeli erői a sűrűn beépített kerületeket ki tudják használni a saját előnyükre.

Miközben a Szíriai Arab Hadsereg nagy számú harckocsit és páncélozott technikai eszközt vont össze Deir Ezzorban, a lövész és gyalogos alegységei legnagyobb részét is be kell vetni, hogy visszafoglalhassa a tartományi főváros több megszállt kerületét.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Sharing is caring!

, , , , , , ,




Back to Top ↑