2017. 10. 24.

Aláaknázta Rakkát az ISIS – hónapokig lakatlan maradhat a város



Akár két-három hónapig is eltarthat, mire bárki visszatérhet Rakkába. Előbb ugyanis meg kell találni és hatástalanítani kell azokat az aknákat, amelyeket a magát Iszlám Államnak nevező terrorista szervezet harcosai hagytak hátra korábbi szíriai központjukban.

A napokban visszafoglalt város romokban áll, az elesett dzsihadisták tetemei még az utcákon fekszenek. A felszabadítók megtalálták azokat az alkatrészeket is, amelyekből a szélsőségesek robbanószerkezeteiket készítették.

„Ezekből gyártották a bombákat” – mutatta meg ez a katona, – „amelyeket aztán drónokkal dobtak le. Ez műanyag, könnyű, megfelelt a céljaiknak.”

Az amerikai támogatású, kurdok vezette koalíciós erők kedden jelentették be, hogy hetekig tartó harcok után elűzték az Iszlám Állam harcosait Rakkából. A dzsihadisták 2014 óta uralták az Eufrátesz melletti várost, tavaly óta azonban folyamatosan csökken az általuk ellenőrzött terület mérete.

A város sorsa kérdéses: arra ugyanis mind az SDF, mind a szír kormány igényt tart. Aszadéknak egyértelműen nem érdeke az, hogy Szíria darabokra hulljon azután, hogy végre látóhatáron van a béke, s az ország újraegyesülésének lehetősége.

A napokban ráadásul olyan vád is érte a koalíciós erőket, hogy azok gyakorlatilag porig bombázták Rakkát, melyben ahhoz hasonló állapotok uralkodnak, mint Drezdában a második világháborúban, azután, hogy az amerikaiak a menekültekkel teli várost gyújtóbombákkal szórták meg. Az mindenesetre biztos, hogy a civil áldozatok száma a szíriai városban is rendkívül magas – de nem annyira, mint amennyire Drezdában volt, ahol több, mint százezer ember sült meg élve a borzalmas tűzviharban…

Orientalista.hu – Euronews/Crusader

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑