Cadmus fordítás Cadmus

Átmeneti kormányzati szabályokat léptetett életbe a tunéziai elnök

Átmeneti kormányzati szabályokat léptetett életbe és új választójogi törvény kidolgozását jelentette be hétfőn Szaíd Kaisz tunéziai elnök Szidi Bú Zid városában, nyolc héttel azt követően, hogy az alkotmányra hivatkozva átvette a kormányzati hatalmat, amit ellenlábasai államcsínynek minősítettek.

Az arab világon végigsöprő, 2011-es arab tavasz bölcsőjének számító Szidi Bú Zid városában tartott beszédében Kaisz kikelt a lázadás és viszály ellen arra utalva, hogy szombaton százak vonultak a főváros Tunisz utcáira az államfő ellen tüntetve.

Szenvedélyes hangvételű beszédét hívei skandálása és közbekiabálásai többször is megszakították. Ismételten kijelentette, hogy a tunéziai alkotmány szellemében cselekedett és “forradalmi helyesbítő mozgalomként” jellemezte tevékenységét.

Kaisz mindemellett nem közölt részleteket az átmeneti szabályokkal, illetve a választójogi reformmal kapcsolatban, ami megfigyelők szerint választási előkészületekre utalhat.

Kaisz július végén függesztette fel a parlament működését és leváltotta a miniszterelnököt. Akkori közlése szerint lépésére az ország széthullásának megakadályozása végett volt szükség. Eddig adós maradt egy új kormányfő kinevezésével, valamint az országra vonatkozó távlati tervei felvázolásával.

Habib Hedher, a Hisám Masísi leváltott miniszterelnököt támogató Ennahda Mozgalom tisztségviselője a Facebookon hangsúlyozta, hogy az átmeneti szabályok életbe léptetése az alkotmány felfüggesztésével egyenértékű. A mérsékelt iszlamista politikai erőnek számító Ennahda Szaíd ellenzékéhez tartozik, s a felfüggesztett törvényhozásban többséggel rendelkezett.

Az államfő egyik tanácsadója szeptember elején a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva arról számolt be, hogy Szaíd az alkotmány felfüggesztését fontolgatja, és népszavazásra bocsátaná az alaptörvény egy átdolgozott változatát. A nagy hatalmú UGTT szakszervezet elutasította ezeket az elképzeléseket, mire Szaíd közölte, hogy az alkotmány esetleg módosítása csakis a meglévő jogszabályi keretek között történhet.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑