Az ENSZ emberi jogi főbiztosa óva intette Izraelt a nemzetközi humanitárius jog megsértésétől
2024. 02. 12.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn óva intette Izraelt a nemzetközi humanitárius jog megsértésétől a Gázai övezet déli csücskén található Rafah ellen tervezett katonai támadással, ahol több mint egymillió ember keresett menedéket a harcok elől.
Rámutatott, hogy egy ilyen katonai akció az immár egyébként is gyér humanitárius segélyezés végét jelenthetné, amire a térség 2,2 millió lakójának pedig égető szüksége van.
“Egy lehetséges teljes katonai bevonulás Rafahba, ahol nagyjából másfél millió olyan palesztin zsúfolódott össze az egyiptomi határon, aki nem tud máshová menekülni, félelmetesnek tűnik tekintettel arra, hogy rendkívül nagy számú civil, főleg nők és gyermekek halhatnak, illetve sebesülhetnek meg” – emelte ki Türk. “Egy ilyen művelet Rafahban az adott körülmények között további rémtettek veszélyét hordozza magában” – mondta, hozzátéve, hogy a világ ezt nem hagyhatja.
Türk ismét a palesztinok elleni kollektív büntetésnek és ezzel a nemzetközi humanitárius jog megsértésének nevezte a Gázai övezetben folytatott izraeli hadműveletet a Hamász felszámolására.
“Izraelnek tartania kell magát a Nemzetközi Bíróság jogilag kötelező határozataihoz és a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseihez. Figyelmeztették azokat, akik fittyet hánynak a nemzetközi jogra. A felelősségre vonhatóságnak kell következnie” – hangoztatta Türk.
Az ENSZ vonakodik attól, hogy részt vegyen a civilek evakuálásában Rafahból, ahogy ezt Izrael szeretné – jelentette ki Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő New Yorkban. A palesztin terület déli felében minden körülmények között meg kell kímélni a civil lakosságot. “Nem veszünk részt emberek elüldözésében” – hangsúlyozta Dujarric.
António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője egyúttal kétségbe vonta, hogy a Gázai övezet más térségeiben volnának biztonságos helyek a menekültek számára, már csak a fel nem robbant szerkezetek miatt is. “Nem lehet embereket visszaküldeni olyan helyekre, amelyek tele vannak fel nem robbant harci eszközökkel, nem is szólva arról, hogy hiányoznak az elszállásolási lehetőségek” – tette hozzá.
A török külügyminisztérium is élesen bírálta a Rafah térségében végrehajtott támadásokat, a palesztinok “célzott elűzésével” vádolva Izraelt. “Erre a műveletre a gázai övezeti lakosság saját földjéről történő elüldözését szolgáló terv részeként tekintünk” – közölte a török diplomáciai tárca, hozzátéve, hogy aggodalommal figyelik a Rafah térségében fokozódó támadásokat.
A török külügyminisztérium szerint mindez csak súlyosbítja a humanitárius tragédiát, és aláássa a tartós tűzszünet iránti erőfeszítéseket.
Palesztin egészségügyi források szerint a hétfőre virradóra Rafah térségében végrehajtott izraeli támadásokban több tucat ember vesztette éltét.
A Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok késő délután közölte, hogy az izraeli csapásokban súlyos sebesüléseket szenvedett nyolc izraeli túsz közül hárman belehaltak sebeikbe. Bejelentették, hogy a következő napokban közzéteszik a halottak nevét, amint a jelenleg súlyos sebesültek sorsa egyértelművé válik.
Hivatalos palesztin adatok szerint az övezetben több mint 28 ezren haltak meg azokban a légicsapásokban és hadműveletekben, amelyeket Izrael hajtott végre válaszul az október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadásra. A palesztin áldozatok kétharmada nő és gyermek. A sebesültek száma átlépte a 70 ezret. Az ENSZ adatai szerint már legkevesebb 1,7 millió gázai – az övezetben élők több mint 80 százaléka – menekült el otthonából.