2018. 11. 07.

Az Iszlám Állam legalább harminc harcosával végeztek Szíriában

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet legalább harminc harcosával végeztek az elmúlt 24 órában Szíria keleti részén az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásaiban, illetve a kurd Népvédelmi Egységek harci tevékenysége révén – jelentették a helyi források.

A nemzetközi koalíciónak és a kurd Népvédelmi Egységeknek az a célja, hogy felszámolják az Iszlám Állam jelenlétét az általa uralt utolsó területen, az Eufrátesz keleti partján, a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban.

A támadások második hullámáról van szó, amelyet az előzött meg, hogy az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) visszavonulásra kényszerült frissen elfoglalt állásaiból az Iszlám Állam ellentámadása miatt.

Az SDF szeptember 10-én indított offenzívát az Egyesült Államok támogatásával, hogy teljesen felszámolja a dzsihadisták jelenlétét Szíria keleti részén. Az Iszlám Állam 553 harcosa, illetve az arab–kurd szövetség 327 harcosa halt meg az összecsapásokban.

Szíriának az Iszlám Állam uralma alatt álló keleti része nemcsak azért fontos stratégiailag, mert közel van az iraki határhoz, hanem azért is, mert olajmezőkben gazdag terület.

Hirado.hu, MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑