2019. 04. 04.

Boeing-vizsgálat: a szabályos eljárásrendet követték a lezuhant repülőgép pilótái

Az Ethiopian Airlines 302-es járatát teljesítő pilóták mindenben követték a Boeing és az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) szabályos eljárásrendjét, a repülőgép mégis lezuhant, orral csapódott a földbe – közölte csütörtökön Addisz-Abebában Dagmawit Moges etióp közlekedési miniszter, ismertetve az etióp hatóságok első hivatalos jelentését.

Az etióp légitársaság Boeing 737 MAX 8-as gépe március 10-én, nem sokkal a felszállás után zuhant le, a katasztrófában 157-en haltak meg.

Az etióp vizsgálat vezetője elmondta: az előzetes jelentéshez a repülési adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítőjéből kinyert adatokat vették alapul.

Kérdésre válaszolva jelezte: egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a repülőgép állásszög-jeladó szenzorát bármi megrongálta volna.

Ez a berendezés látja el adatokkal a gép automatikus átesésgátló rendszerét, amelynek a korábbi jelentések szerint köze lehet a repülőgép lezuhanásához.

A The Wall Street Journal szerdai, meg nem erősített információi szerint a pilóták először lekapcsolták a vízszintes vezérsík kitérítését szabályozó automatikát, amellyel az átesésgátlót is kiiktatták, majd kézzel próbálták stabilizálni a gépet. Később azonban újra visszakapcsolt az automata rendszer, a Reuters szerint azt egyelőre vizsgálják, hogy ezt a pilóták hajtották végre, vagy az átesésgátló magától aktiválódott újra.

Az ET 302-es járatának március 10-i lezuhanása a Boeing 737 MAX típus második katasztrófája volt fél éven belül. Tavaly októberben az indonéziai Lion Air légitársaság JT 610-es járatán közlekedő gép csapódott a tengerbe, 14 perccel a felszállást követően, 189 ember halálát okozva. Az előzetes jelentések szerint ott is az állásszög-jeladó közvetített hibás adatokat az átesésgátló rendszernek, amely így újra és újra lefelé nyomta a gép orrát.

A Boeing – amely ellen vizsgálatok folynak az Egyesült Államokban az új géptípus feltehetően elkapkodott forgalomba helyezése miatt – a múlt héten közölte, hogy frissítést adott ki a 737 MAX-ok irányítási rendszerére, amelynek keretében több biztonsági funkciót is beiktattak az átesésgátló működésébe.

MTI

, , , ,




Back to Top ↑