2019. 10. 15.

Dánia elvenné a kettős állampolgárságú dzsihadisták dán útlevelét

A dán kormány elvenné az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó kettős állampolgárságú dzsihadisták dán útlevelét – közölte Mette Frederiksen miniszterelnök.

A török-szíriai határtérségben kialakult helyzet azzal a jelentős kockázattal jár, hogy azok a szélsőségesek, akik dán útlevéllel is rendelkeznek, rövidesen útra kelhetnek Dánia felé – indokolta a kormányzati terveket Frederiksen.

A kabinet ezért arra kéri a koppenhágai parlamentet, hogy gyorsan vitasson meg egy törvényjavaslatot, amely a kettős állampolgárságú iszlamistákat megfosztaná a dán útlevelektől még mialatt külföldön tartózkodnak.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű iszlamista fegyveres csoport október 9-én indított offenzívát a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A térségben kialakított táborokban tartják fogva az Iszlám Állam terrorszervezet számos dzsihadistáját is.

A török hadműveletek miatt fennáll a veszély, hogy ezekből a táborokból a külföldi iszlamisták megszökhetnek és Dániába mehetnek – mutatott rá Frederiksen. Ezek a szélsőségesek veszélyt jelentenek a dán társadalomra, „nem kívánatosak Dániában” – szögezte le a kormányfő.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az új szabályozás csak a kettős állampolgárokra vonatkozna, akinek viszont csak dán útlevele van, azt attól nem kobozhatják el, mert így hontalanná válna.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑