Dél-Afrika is katonákat küldött Mozambikba a Palma elleni terrorista támadás nyomán
2021. 04. 03.
Dél-Afrika is katonákat küldött Mozambikba a Palma elleni terrorista támadás nyomán – közölte pénteken Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök.
Ramaphosa szerint a katonai kontingens megkezdte a szomszédos állam területén rekedt dél-afrikai állampolgárok evakuálását és hazaszállította a terrortámadásban megölt dél-afrikai holttestét.
Március 24-én mintegy száz szélsőséges rohamozta meg a forrongó észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban található földgázkitermelő várost. Később az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett a támadás elkövetőjeként. A szélsőségesek átvették az ellenőrzést a város felett és saját közlésük szerint a mozambiki hadsereg legalább 55 tagjával végeztek.
Szemtanúk szerint az egész település romokban hever, sokan meghaltak. Beszámolók vannak arról is, hogy egyeseket lefejeztek a városban. Civilek tízezrei menekültek el Palmából, sokan közülük a tartományi székhelyre, Pembába, mások pedig északra, az erdőségen át a tanzániai határ irányába menekültek.
Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) közölte, hogy felfüggeszti az evakuációs járatokat Palmából a biztonsági helyzet rosszabbodása miatt. Hozzátette, hogy a humanitárius helyzet rohamos romlása figyelhető meg a régióban.
Palma közelében található a Total francia energetikai vállalat 20 milliárd dollár értékű földgáz-kitermelési és -fejlesztési beruházása. Sokan az Afungi nevű fölgázlelőhelyen dolgozó munkavállalók közül európai országok, illetve Dél-Afrika állampolgárai. A Total közlése szerint a cég mintegy ezer dolgozóját menekítettek ki a térségből.
Cabo Delgado tartomány 2017 óta az Iszlám Államhoz kötődő iszlamista felkelés egyik központja. A konfliktus következtében az ENSZ adatai szerint eddig több mint 530 ezer ember kényszerült elmenekülni otthonából.
MTI